Szávay mindkét döntőbe bejutott

Vágólapra másolva!
2005.01.29. 20:36
Címkék
Történjék bármi a junior lányok mai döntőjében, Szávay Ágnes teljesítményéről csak szuperlatívuszokban beszélhetünk.
A 16 esztendős magyar lány a múlt héten egy melbourne-i előversenyen szerepelt - párosban nyert is -, hogy aztán az Australian Openen folytassa menetelését, hat nap alatt tíz mérkőzést lejátszva. Párosban a döntőig jutott, ott sajnos kikapott, de van még egy lehetősége - merthogy egyesben is eljutott a fináléig!
Ági az első két fordulóban háromszettes csatára kényszerült, az azt követő meccseit viszont egyaránt két játszmában rendezte el, holott két olyan teniszezővel is összekerült, akit nála előkelőbb helyen emeltek ki az Australian Openen, legutóbb éppenséggel a második helyre rangsorolt svájci Bacsinszky Tímeát győzte le. A végeredmény (6:2, 6:2) könnyű mérkőzést sejtet, pedig nem volt az, a második szett például 52 percig tartott.
"Be tudtam tartani az előre eltervezett taktikát, bátran és jól játszottam, szerintem ez döntött" - mondta lapunknak Szávay Ági. Hét bréklehetőségéből hatot kihasznált (ellenfelénél ez a mutató 2/11…), a hálónál kifogástalanul végezte a munkáját (7/7), és összességében 22-vel nyert több pontot. "Szoros gémeket játszottunk, nagyon kellett figyelnem, különösen a második szettben, abban ugyanis nem adogattam olyan jól, mint az elsőben."
Kevesebb mint egy órával az egyes elődöntőben aratott csodálatos győzelmét követően már következett is a páros címmérkőzés, amelyet a cseh Nikola Franková oldalán végül simán elbukott. "Bedurrant a combom, nem is ment jól a játék, ráadásul Nikola sem hozta a formáját. Sajnos nem tudtam összeszedni magam erre a mérkőzésre - de nem vagyok szomorú, hiszen ha valaki a verseny előtt elém tesz egy papírt, amelyen az áll, hogy egyesben és párosban is döntős leszek, szó nélkül aláírom" - magyarázta a magyar tehetség.
Ami az utolsó melbourne-i mérkőzését illeti: a felső ágról az első helyen kiemelt fehérorosz Viktorija Azarenka jutott a fináléba (párosban többek között ő okozta Ágiék vesztét), méghozzá rendkívül simán, szettet nem veszített, mi több, eddigi öt mérkőzésén mindössze 16 gémet engedélyezett vetélytársainak.
Legfrissebb hírek

Bognár György: Egy bíróval volt jobb a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Barca–Real, Liverpool–Arsenal, ZTE–Újpest

Minden más foci
2 órája

Pakson fordított és győzött a Fradi; már-már bajnokok a győri női kézisek

napilap
2 órája

Ligue 1: Negóék meccse félbeszakadt, aztán folytatódott, és kikaptak a Marseille-től

Francia labdarúgás
2 órája

Kiütéses sikert aratva hét év után visszajutott a Bundesligába a Hamburg

Német labdarúgás
2 órája

Agyonhallgatás után – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Volt egy kis kavarás… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Sörloth mesternégyesével ütötte ki az Atlético Madrid a Real Sociedadot

Spanyol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik