Sarapova: a szív kevés voltKét óra és 39 percig tartott Marija Sarapova és Serena Williams nagyszerű csatája az Australian Open női egyesénk elődöntőjében, amelyet végül a korábbi világelső amerikai lány nyert meg 2:6, 7:5, 8:6-ra. A közönségkedvenc orosz szépség a mérkőzés során kétszer is a győzelemért adogathatott, de három meccslabda is kevés volt számára a döntőbe jutáshoz, ami talán viszonylagos rutintalanságával magyarázható.
Az első szettben nem volt vita: Sarapova fél óra alatt játszmaelőnyhöz jutott a sok, egészen pontosan 15 ki nem kényszerített hibát vétő Serena ellen.
A folytatásban kiegyenlítődött a csata: amennyivel kevesebbet hibázott Sarapova, annyival bátrabb volt, és annyival több nyerő ütést tudott felmutatni Serena. A több mint egy órás második szettben 5:4-nél Sarapova elveszítette a ritmust: egymás után három játékot bukott el, így a fekete bőrű klasszis 7:5-re nyert, és döntő játszmát harcolt ki.
A végjáték semleges szemmel nézve szintén nagyszerűre sikeredett. Megint csak 5:4-re vezetett Sarapova, és a mérkőzésért adogathatott, de ekkor három meccslabdát is hárított Serena Williams. Ez most még sok volt az áprilisban még csak 18 éves Marijának, aki ettől kezdve fokozatosan lélektani hátrányba került. A 14. játékban, 7:6-nál Serena jutott mérkőzéslabdához, és ő nem packázta el a lehetőségét: az elsőt értékesítette. Az amerikai 2003 után másodszor jutott be a fináléba Melbourne-ben.
"Ez a meccs minden bizonnyal fölülmúlta a várakozásokat, és valóban nagyon élvezetes volt. Nagyon boldog vagyok, hogy én jutottam tovább - értékelt Serena Williams. - Már nagyon izgatottan várom a döntőt, hiszen rendkívül nehéz egy év van mögöttem, és köszönöm a segítségét mindazoknak, akikre ebben a tizenkét hónapban támaszkodhattam."
"Minden beleadtam, küzdötten, ahogyan bírtam - mondta Marija Sarapova. - A szívemet kitettem a pályára, de a lehetőségeimmel nem éltem. Ha nem használod ki az adódó alkalmakat, elveszíted a meccset, és pontosan ez az, ami velem történt. Azt gondolom, Serena az idő előrehaladtával egyre jobban játszott ezen a mérkőzésen, fokozatosan talált rá önmagára."
Davenport: papírforma szerintSerena Williamshez hasonlóan honfitársa, a világelső Lindsay Davenport is szetthátrányból nyerte meg az elődöntőt a francia Nathalie Dechy ellen (2:6, 7:5, 6:4).
A 2 óra 12 perces találkozó szörnyen kezdődött az első helyen kiemelt amerikai lány számára, hiszen 22 perc alatt elveszítette az első szettet, méghozzá elsősorban azét, mert elképesztően sok rossz ütése volt, ráadásul az első adogatásai sem voltak olyan jók, mint Dechy szervajátékai.
Davenport aztán a folytatásban óriási erőfeszítéssel visszakapaszkodott, és több mint egy órás csatában, rövidítésben tudta megnyerni a második játszmát.
A döntő szettben aztán a 28 éves kaliforniai versenyzőnő lélektani előnybe került, Dechy pedig éppen a legrosszabbkor, Davenport 5:4-es vezetésénél veszítette el az adogatását, ami egyet jelentett számára a mérkőzés elvesztésével. Megjegyzendő, hogy az amerikai versenyző ekkor "nullára" vette el a francia szervajátékát.
Ausztrál nemzetközi teniszbajnokság, női egyes, elődöntő: Serena Williams (amerikai, 7.)-Marija Sarapova (orosz, 4.)
Lindsay Davenport (amerikai, 1.)-Nathalie Dechy (francia, 19.) 2:6, 7:6, 6:4
---- Kilenc Grand Slam-trófea tulajdonosa feszül majd egymásnak a magyar idő szerint szombat hajnalban rendezendő női egyes döntőben: a hatszoros bajnok Serena Williams és a háromszoros győztes, nem mellékesen világelső Lindsay Davenport. A két amerikai klasszis először 1997-ben Chicagóban mérte össze a tudását, akkor Davenport 6:4, 6:4-re győzött. Azóta 12-szer csaptak össze, összesítésben Serena 9-4-re vezet, sőt a Grand Slam-tornákon is jobb Davenportnál (3-1, mind a négyszer az US Openen futottak egymásba), a legutóbbi két partit viszont a jelenlegi világelső nyerte meg. Serena a tavalyi wimbledoni bajnokság óta először játszhat Grand Slam-döntőt, míg Davenport a 2000-es US Open óta várt erre a pillanatra - legutóbbi GS-trófeáját egyébként a 2000-es Australian Openen hódította el.
Lindsay Davenport(amerikai, 1. kiemelt, 1976. június 8., Palos Verdes, 188 cm/79 kg, jobbkezes)
Út a döntőig. 1. forduló: C. Martínez (spanyol) 6:1, 6:0. 2. forduló: Pastiková (cseh) 2:6, 6:2, 6:2. 3. forduló: Vaidisová (cseh) 6:2, 6:4. Nyolcaddöntő: Sprem (horvát, 13.) 6:2, 6:2. Negyeddöntő: Molik (ausztrál, 10.) 6:4, 4:6, 9:7. Elődöntő: Déchy (francia, 19.) 2:6, 7:6, 6:4
Serena Williams(amerikai, 7. kiemelt, 1981. szeptember 26., Saginaw, 178 cm/65 kg, jobbkezes)
Út a döntőig. 1. forduló: Pin (francia) 6:1, 6:1. 2. forduló: Randriantefy (madagaszkári) 6:3, 6:0. 3. forduló: Mirza (indiai) 6:1, 6:4. Nyolcaddöntő: Petrova (orosz, 11.) 6:1, 3:6, 6:3. Negyeddöntő: Mauresmo (francia, 2.) 6:2, 6:2. Elődöntő: Sarapova (orosz, 4.) 2:6, 7:5, 8:6 ---- Miközben a nagyok sorra felejthetetlen mérkőzésekkel ajándékozzák meg Melbourne népét, nem árt figyelni a juniortornára sem, már csak azért is, mert az egy szem magyar induló parádésan teljesít eddig. Szávay Ágnes az első két meccsét egyformán három szettben abszolválta, legutóbb viszont nem kegyelmezett, a nála előkelőbb helyen, nyolcadikként rangsorolt szlovák Dominika Cibulkovát 64 perc alatt 6:2, 6:1-re verte meg, és ezzel bejutott a legjobb nyolc közé. Párosban "gyalul" a cseh Nikola Frankovával játszó, 16 éves magyar kislány, csütörtökön éppenséggel az első kiemelt Bacsinszky Tímea, Angelique Kerber svájci, német kettősnek osztottak ki kiadós verést Ágiék, gond nélkül átlépve az elődöntő küszöbét. Szávay egyesben mára virradóra a nem kiemelt osztrák Tamira Paszek ellen lépett pályára.
JuniorokNői egyes
Nyolcaddöntő: Szávay Ágnes (magyar, 12.)-Cibulková (cseh, 8.) 6:2, 6:1
Női páros
Negyeddöntő: Franková, Szávay Ágnes (cseh, magyar, 6.)-Bacsinszky, Kerber (svájci, német, 1.) 6:3, 6:0