Peking 2022: az amerikai csapat bojkottálhatja az olimpiát

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.11.11. 14:22
null
Tony Blinken külügyminiszter beszélt a politikai bojkott lehetőségéről (Fotó: AFP)
Antony Blinken külügyminiszter szerint az Egyesült Államok még nem döntött arról, hogy az ország sportolói indulnak-e a pekingi téli olimpián – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

A vezető amerikai diplomata a The New York Times által szervezett konferencián tudatta, hogy a végleges válasz előtt Washington a szövetségeseivel konzultál a részvételről – írta az MTI.


A távirati iroda felidézte, Nancy Pelosi, az Egyesült Államok képviselőházának elnöke májusban a pekingi olimpia diplomáciai bojkottjára szólította fel a nemzetközi közösséget. Véleménye szerint a világ vezető országainak tartózkodniuk kell a részvételtől a súlyos kínai jogsértések, az ujgur kisebbség erőszakos elnyomása miatt. Több ország és emberjogi szervezet szintén a bojkottot szorgalmazza, miközben Peking kategorikusan visszautasítja a vádakat. Az Egyesült Államok olimpiai bizottsága ugyanakkor ellene van a bojkottnak, s a világ legfejlettebb országait tömörítő G20-csoport vezetői is kiálltak a kínai olimpia mellett október végi római csúcstalálkozójukon.

A 2022-es téli játékokat február 4. és 20. között rendezik Pekingben – tekintett előre a hírügynökség.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik