Vancouver 2010: Svájc szétlövésben legyőzte Fehéroroszországot

Vágólapra másolva!
2010.02.23. 23:44
Svájc férfi jégkorong-válogatottja bejutott a negyeddöntőbe a vancouveri téli olimpián, ugyanis 2–2 után szétlövésben legyőzte Fehéroroszországot.

A fehéroroszok nem sokat szórakoztak, már az első percben megszerezték a vezetést, igaz, egy kis videózást is ki kellett várniuk Kaljuzsnij találata után. A sokkolt svájciak ellen fölényben is hokizott a fehérorosz válogatott, de nem tudta növelni előnyét, a 12. percben pedig épp a gólszerző Kaljuzsnij ült ki két percre, és Julien Sprunger büntetett is – az első harmad után 1–1-es eredménnyel pihentek meg a csapatok.

A svájciak emberelőnyből vették át a vezetést a második harmadban: Ugarov kisbüntetését még kihúzták a fehéroroszok, Demagin kiállítása után az ex-NHL-es Hnat Domenichelli viszont már betalált. Emberelőnyös gólra emberelőnyös gól volt a válasz a másik oldalon, Konsztantyin Zaharov egyenlített a 36. percben.

A harmadik harmad nem hozott gólt, a hosszabbítás első három perce sem, aztán viszont Roman Wick beszedett egy kisbüntetést – óriási sanszot kapott Fehéroroszország, amely pillanatokkal korábban „túlélt" egy, centikkel elzúgó Domenichelli lövést.

Nem sikerült kihasználni a lehetőséget, a hosszabbításban nem született döntés. A szétlövésben Svájc 2–0-ra elhúzott, de a fehéroroszok 2–1-re visszakapaszkodtak, Mezin pedig egy védéssel megadta az esélyt. Nem éltek vele: Kosztyicin nem bírta az idegek harcát Hillerrel szemben, így Svájc játszik a nyolc között az Egyesült Államokkal.

VANCOUVER 2010
FÉRFI JÉGKORONG
A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT
Svájc–Fehéroroszország 3–2 (1–1, 1–1, 0–0, 0–0, 1–0) szétlövéssel
G: Kaljuzsnij (0–1, Kosztjucsenok, 0:59), Sprunger (1–1, Wich, Pluss, 12:25 – ee.), Domenichelli (2–1, Streit, Blindenbacher, 27:07 – ee.), Zaharov (2–2, Ugarov, Sztaszenko, 35:42 – ee.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik