Schlierenzauer és Zyla holtversenye

Vágólapra másolva!
2013.03.17. 18:02
null
Schlierenzauer holtversenyben első lett a Zylával (Fotó: Action Images – archív)
A norvégiai Oslóban folytatódott a síugrók világkupa-sorozata. A győzelmet holtversenyben szerezte meg a lengyel Piotr Zyla és az osztrák Gregor Schlierenzauer a szlovén Robert Kranjec előtt.
Speciális formában bonyolították le az oslói versenyt, hiszen ekkor került megrendezésre ugyanitt a hölgyek versenye is, s ezt kihasználva felváltva rendezték a sorozatokat: először a hölgyek, majd a férfiak első sorozata következett, majd ez után rendezték előbb a gyengébbik, majd az erősebbik nem második sorozatát. A női versenyt amúgy a világbajnok amerikai Sarah Hendrickson nyerte az összetett vk-t elhódító japán Takanasi Szara előtt.

A férfiak első sorozatát Kranjec nyerte134 méteres ugrással, s 1.6 ponttal előzte meg a világbajnoki címet és a legutóbbi két vk-versenyt is megnyerő lengyel Kamil Stochot, míg a harmadik ugyancsak egy lengyel, Piotr Zyla volt négy és fél pontos lemaradással. Rajtuk kívül az összetett világkupát már megnyerő Schlierenzauer, valamint a sorozat leghosszabb ugrását (139 méter) bemutató norvég Tom Hilde volt még tíz ponton belül az éllovashoz képest.

Amikor utóbbi sorra került a második sorozatban, akkor a hazai szurkolók egy másik kedvence, Anders Jacobsen állt az élen, s maradt is, mert Hilde csak 124 méterig szállt. Schlierenzauer viszont 135 méterig repült, amely ebben a sorozatban addig a leghosszabb volt.

Zyla 133 és fél méterig jutott, s pontosan ugyanannyi pontot kapott, mint az osztrák, azaz holtversenyben voltak ekkor az élen. Stoch viszont csak 121 méterig jutott, s ezzel csak a két éllovas mögé tudott kerülni.

Kranjecnek is csak 126 méter sikerült, és végül ez csupán a dobogó harmadik fokát jelentette számára. Zylának viszont ez volt az első vk-sikere, míg az osztráknak már kereken az ötvenedik sikere volt, amellyel rekorder a síugróknál.



Síugró-vk, Oslo (Norvégia)
HS 134
1. Piotr Zyla (lengyel) 270.1 (135.5; 133.5)
1. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 270.1 (132.0; 135.0)
3. Robert Kranjec (szlovén) 266.8 (134.0; 126.0)
A VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 1496 pont
2. Anders Bardal (norvég) 968
3. Kamil Stoch (lengyel) 897

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik