YOG: győzelemmel kezdett a curling vegyes párosunk

TÓTH ANITA (KANGVON)TÓTH ANITA (KANGVON)
Vágólapra másolva!
2024.01.26. 16:20
Curling vegyes párosunk győzelemmel kezdett (Fotó: MOB-Média/Szalmás Péter)
Címkék
Magyar szempontból a gyorskorcsolyázók tömegrajtos versenye és a curling vegyes párosok ma kezdődő csoportküzdelmei miatt volt érdekes a péntek a kangvoni ifjúsági téli olimpián.


Győzelemmel kezdte szereplését az ifjúsági téli olimpián curling vegyes párosunk, Kárász Raul Benjámin és Nagy Lola Olimpia. A magyar kettős nigériai ellenféllel találta szembe magát az első fordulóban. A versenyzők azt nyilatkozták, bemelegítésnek tökéletes volt a meccs, arra, hogy átessenek az első izgatottságon. 

„Két hokis lánnyal voltam egy szobában, úgyhogy rám ragadt az elszántságuk és az eufóriájuk, nagyon vártam már, hogy mi is jégre lépjünk – mondta Nagy Lola. – Első meccsnek ez teljesen jó volt, hibázgattunk, de ezekből a hibákból lehet majd tanulni. Kanada és Nagy-Britannia lehet a legnagyobb ellenfelünk, ám egyelőre nem nézünk ennyire előre, csak meccsről meccsre haladunk.” 

„Jó a jég minősége, mindkét irányból sokat fordul – tette hozzá Kárász Raul. – A meccs segített átlendülni az első lámpalázon, hiszen bár egy éve voltunk az EYOF-on, ez egy sokkal nagyobb esemény.”

Fotó: MOB-Média/Szalmás Péter

Gyorskorcsolyázóink a tömegrajtos versennyel fejezték be kangvoni szereplésüket, Vancsó Rebeka a 23., míg Sándor Lilla a 27. helyet szerezte meg. 

„Egy kicsit csalódott vagyok, mert nagyon szerettem volna továbbmenni a csoportból, ami három helyen múlt, hiszen 11. lettem – mondta Sándor Lilla. – Erőnlétileg nagyon jól bírtam, viszont pontot sajnos nem sikerült elcsípnem, pedig ez volt a legjobb versenyem az olimpián és nagyon szeretem ezt a számot. Értékes tapasztalatokat szereztem az olimpián, legközelebb, amikor nagy versenyen kell helytállni, ezek a tapasztalatok segíteni fognak.”

„Életem első tömegrajtos versenye volt, és rövidtávosként nem is vártam magamtól semmi extrát – tette hozzá Vancsó Rebeka, aki 14. lett a csoportjában. – Teljesítettem a tíz kört, néha egész jól helyezkedtem, és nem köröztek le, ezeknek mind örülök, úgy érzem, ez jó kezdet. A tömegrajtos versenyen egyébként szerintem az a legnehezebb, hogy az ember ne féljen, bátor tudjon maradni a tömegben, nekem ez most sikerült.”

IV. TÉLI IFJÚSÁGI OLIMPIAI JÁTÉKOK, KANGVON
Gyorskorcsolya. Tömegrajtos verseny. Lányok: 1. Angel Daleman (Hollandia), 2. Jasmijn Veenhuis (Hollandia), 3. Liu Jün-csi (Kína), …23. Vancsó Rebeka (Magyarország), …27. Sándor Lilla Enéh (Magyarország) 
Curling. Vegyes páros. Csoportmérkőzés: Magyarország–Nigéria 13–3 (4–0, 1–0, 0–2, 5–0, 2–0, 1–0, 0–1) 

 

Legfrissebb hírek

Norris egyelőre lépéshátrányban, Piastri és Verstappen magabiztos Szingapúrban

F1
10 perce

Fél lábbal az Európa-liga főtábláján a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
13 perce

A magyar férfi jégkorong-válogatott benevezett a Nemzetek Európai Kupájába

Jégkorong
1 órája

„Ez egy nagyon nehéz folyamat volt” – Szilágyi Réka a visszavonulásáról

Atlétika
1 órája

Marozsán nagyot küzdött, de kikapott az ötödik kiemelttől Sanghajban

Tenisz
2 órája

Gyász: elhunyt a legendás sportújságíró és riporter, Kopeczky Lajos

Egyéb egyéni
2 órája

Szoboszlait választották meg augusztus legjobbjának a Liverpool szurkolói

Angol labdarúgás
2 órája

A férfi puskacsapat az aranyért, a női a bronzéremért lőhet Isztambulban a sportlövő BL-ben

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik