Sífutás: Kowalczyk odahaza nyert versenyt, s összetettben is vezet

Vágólapra másolva!
2012.02.18. 15:37
Címkék
A nők 10 km-es klasszikus stílusú versenyével folytatódott a sífutók világkupa-sorozata a lengyelországi Szklarska Porebában. A győzelmet a lengyel Justyna Kowalczyk szerezte meg két norvég, Marit Björgen és Therese Johaug előtt.
Az első időmérő pontnál még Björgen vezetett Johaug előtt, ám három kilométer megtétele után már Kowalczyk állt az élre, s féltávnál öt másodperccel volt Björgen előtt. A következő időmérő pontnál azonban ez a különbség majd' fél percre nőtt. A célban – a hazai szurkolók legnagyobb örömére – a lengyel majdnem utolérte az előtte egy perccel induló Johaugot, s bár Björgen valamennyit tudott faragni a hátrányából, az így is több mint fél perc maradt. Érdekes egyébként, hogy az első ötbe négy norvég is bekerült, győzni azonban mégis Kowalczyknak sikerült, aki ezzel az összetett világkupában is átvette a vezetést.
SÍFUTÓ-VK, SZKLARSKA POREBA (LENGYELORSZÁG)
NŐI 10 KM (KLASSZIKUS STÍLUS)
1. Justyna Kowalczyk (lengyel) 28:43.9
2. Marit Björgen (norvég) +36.1
3. Therese Johaug (norvég) +50.4
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Justyna Kowalczyk (lengyel) 1907
2. Marit Björgen (norvég) 1893
3. Therese Johaug (norvég) 1380
SÍFUTÓ-VK, SZKLARSKA POREBA (LENGYELORSZÁG)
NŐI 10 KM (KLASSZIKUS STÍLUS)
1. Justyna Kowalczyk (lengyel) 28:43.9
2. Marit Björgen (norvég) +36.1
3. Therese Johaug (norvég) +50.4
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Justyna Kowalczyk (lengyel) 1907
2. Marit Björgen (norvég) 1893
3. Therese Johaug (norvég) 1380


Legfrissebb hírek

Vízilabda MK: idegenbeli bravúrjával lépéselőnybe került a Szolnok a Vasas ellen

Vízilabda
2 perce

Hosszú idő után ismét nyert a Nantes ellen a Nice

Francia labdarúgás
12 perce

Arteta: A védelmi stabilitás fontos volt a győzelmünkhöz

Angol labdarúgás
24 perce

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
24 perce

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
26 perce

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
56 perce

Női kézi NB I: Budaörsön nyert a Vác

Kézilabda
59 perce

Kiss Norbert idei 14. futamgyőzelmét aratta a kamion Eb-n

Egyéb autó-motor
59 perce
Ezek is érdekelhetik