Sífutás: hármas norvég siker a nőknél, a kuusamói mini-Touron

2011.11.27. 11:34
Címkék
Női 10 km-es klasszikus stílusú hendikepversennyel folytatódott a sífutók világkupa-sorozata a finnországi Kuusamóban. A dobogóra három norvég versenyző állhatott fel: Marit Björgen győzött Therese Johaug és Vibeke Skofterud előtt.
A pénteki és a szombati versenyek összesítése alapján Björgen indulhatott elsőként, 17 másodperces előnnyel honfitársnője Skofterud és hússzal a svéd Charlotte Kalla előtt. A norvég győzelmet semmi nem fenyegette, hiszen a vk-rekorder még növelni is tudta az előnyét, az elsősorban szabad stílusban menő Kallát pedig egyre jobban megközelítette egy harmadik norvég, az idei vb-n 30 kilométeren aranyérmet szerző Johaug is.

Fél távnál sikerült is lehagynia a svédet, és Skofterudra is egyre jobban felzárkózott, majd egy emelkedőn úgy tűnt, hogy le is hagyja. A hajrára azonban megint együtt haladtak, és végül csak a célegyenesben dőlt a második hely sorsa Johaug javára. A negyedik végül Kalla lett, míg az összetett világkupa címvédőjének, a lengyel Justyna Kowalczyknak meg kellett elégednie az ötödik hellyel.

SÍFUTÓ-VK, KUUSAMO (FINNORSZÁG)
NŐI 10 KM-ES HENDIKEP VERSENY (KLASSZIKUS STÍLUS)
1. Marit Björgen (norvég) 28:00.1
2. Therese Johaug (norvég) +33.0
3. Vibeke Skofterud (norvég) +33.7

Böngésszék télisport-adatbankunkat!

Legfrissebb hírek

Az elveszített BL-döntő extrán hajthatja a Ferencvárost

Vízilabda
12 perce

A Győr visszaülne a Bajnokok Ligája trónjára, a négy közé jutna az FTC

Kézilabda
27 perce

Mourinho: Nem tudom megmondani, miért veszítettünk

Spanyol labdarúgás
46 perce

US Open: hatalmas csatát vívtak a Williams nővérek, de kiestek a páros első fordulójában

Tenisz
1 órája

A hónap utánpótlásedzője: augusztus jelöltjei

Utánpótlássport
1 órája

Népsport: Paul Breitner, a maoista bajor

Népsport
2 órája

Bagi Ádám: Megérte az autó hátsó ülésén leckét írni

Labdarúgó NB I
2 órája

US Open: Bondár is továbbjutott párosban az első fordulóból

Tenisz
2 órája