Északi sí: a norvégoké a női váltó

2005.02.21. 23:09
Címkék
A nagy világversenyeken egy ideje megszokhattuk már, hogy a férfiak váltóversenye a norvég és az olasz csapat elképesztő vetélkedését hozza. A nőknél korábban talán még sohasem láttunk kiélezett, századmásodperceken múló versenyeket, ám az oberstdorfi világbajnokság eddigi eredményei alapján reménykedtünk benne, hogy ezúttal megtörik a jég. Nos, a tippünk csak félig jött be, hiszen a nagy csata elmaradt: a norvégok tegnapi befutó embere, Marit Björgen játszi könnyedséggel lépett el az utolsó emelkedőn Julija Csepalovától. Igaz, a 4x5 kilométeres verseny első szakaszában még semmi sem ígérte a norvégok győzelmét, első emberük, Sköfterud ugyanis az élen álló orosz Larisza Kurkinához képest 22 másodperces hátránnyal hozta a csapatát. Szerencséjére azonban a nagyszerű formában lévő, 40 esztendős Hilde Pedersent indíthatta, aki a rá váró öt kilométer során hét másodpercre csökkentette a hátrányt, s már a második helyen indíthatta a harmadik embert, Steirát, aki sikeresen tartotta a lépést az orosz Medvegyevával.

A nagy művészet azonban az utolsó öt kilométeren zajlott, amelyen a Világkupában vezető Marit Björgen mágnesként tapadt Julija Csepalovára. Kíváncsian vártuk, hogy a kétszer 7.5 kilométeres versenyt megnyerő Csepalova milyen taktikával él ezen a napon, ám mint kiderült, Björgen ellen semmire sem futotta az erejéből. A norvég lány az utolsó emelkedőn szinte szemvillanás alatt faképnél hagyta orosz vetélytársát!
A bronzérmes pozícióban - majdnem 50 másodperces hátránnyal - az olasz csapat érkezett, amely Gabriella Paruzzinak köszönhetően az első öt kilométer után még a második helyen állt, majd a 6-7. helyre esett viszsza, ám a harmadik embere, Sabina Valbusa (a cseh Katarina Neumannovával karöltve) akkorát futott, hogy az utolsó embernek nem okozott különösebb nehézséget a harmadik hely megőrzése. A címvédő német váltó a negyedik helyen zárt. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

A Bayern München bejelentette Nathaniel Brown szerződtetését

Német labdarúgás
5 perce

Haaland és Vinícius együtt nevet a vb talán legviccesebb mémjén – videó

Foci vb 2026
7 perce

Utánpótlás-válogatott védővel erősített a Paks

Labdarúgó NB I
29 perce

Georges Leekens figyelmeztette a nyolcaddöntőre készülő belga válogatottat

Foci vb 2026
46 perce

Elmarad a Yoka–Gasszijev nehézsúlyú bokszvilágbajnoki címmecs

Ökölvívás
57 perce

A FIFA szerint helyes volt elvenni a horvátok drámai gólját, itt a magyarázat!

Foci vb 2026
1 órája

Stollárék párosa győzelemmel kezdett Wimbledonban

Tenisz
1 órája

Hamilton nyitott az élen hazai pályán; Antonelli egyelőre Russell előtt Silverstone-ban

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik