Ismét repülnek a deszkák

Vágólapra másolva!
2005.01.28. 20:55
Címkék
Kelemen Zoltánt és lelkes csapatát megilleti a kalapemelés, hiszen az extrém sportok nagy szerelmesének sikerült hagyományt teremteni Magyarországon - méghozzá nem is akármilyen sportágban, egész pontosan a snowboard és a sí freestyle vállfajában.
Ma immáron ötödik alkalommal rendezik meg a Westend City Center tetején az O'Neill-Nokia Downtown High nyílt nemzetközi snowboardversenyt, amelyre hét országból mintegy negyven versenyzőt, no és - az üzletközpont tetőkertjébe - nem mellesleg több tízezer nézőt várnak.
És hogy mit láthatnak az érdeklődők?

Igazi őrületet, amely során a freestyle sízők és deszkások a slide (korlátokon bemutatott trükkök) és a Big Air (sáncról történő elrugaszkodás során ugrások, trükkök bemutatása) versenyzésből adnak számunkra ízelítőt, utóbbiban ráadásul nemzetközi színvonalú sáncot építettek fel a szervezők. Az idén egy emelettel magasabbról indítják a ridereket, akik a sáncról lecsúszva 20-22 métert repülnek a levegőben, miközben különböző szaltókat, gyakorlatokat adnak elő. A kidobóél és a kifutó közötti szintkülönbség több mint nyolc méter, így az ugrás íve akár három méterrel is megemelkedhet. Ez igazi kihívást jelent a versenyzőknek, akik közül a legnagyobb magyar esélyes az universiadét is megjárt Manninger Máté lesz, míg külföldről osztrák Rob Matera számít a legnagyobb névnek a mezőnyben, Korda Kristóf személyében pedig egy amerikai állampolgár is elindul a versenyen.
Körítésként számos Dj és zenekar szórakoztatja a közönséget, így mindenképpen érdemes lesz kilátogatni a Westend tetőkertjébe. Mivel évről évre 15-20 ezer ember tekinti meg a versenyt, a Westend City Center vezetői, illetve a szponzorok nagylelkű felajánlást tettek: az idén ötödik alkalommal megrendezett viadal százezredik látogatójának 25 ezer forintot, illetve értékes tárgynyereményeket nyújtanak át. A hivatalos program ma 14 órától kezdődik, a döntőt 19 órától rendezik.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Magyarország–Ausztrália férfi pólómeccs a vizes vb-n

Minden más foci
7 órája

A görögök legyőzésével közel kerültünk a csoportelsőséghez; Guzi Blanka: Remek érzés megélni a fejlődést

E-újság
7 órája

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
7 órája

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
7 órája

Lyles visszavágott Tebogónak; Takács Boglárka nyolcadik lett a monacói Gyémánt Liga-viadalon

Atlétika
7 órája

A spanyolok legyőzték az olaszokat, akik így is továbbjutottak a csoportból a női Eb-n

Minden más foci
8 órája

Kosár: győzelemmel kezdett a B-divíziós Eb-n az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
9 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
9 órája
Ezek is érdekelhetik