Oberstdorf is behódolt

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
2004.12.29. 21:32
Címkék
Villanyfénynél, telt ház előtt rendezték meg a négysáncverseny első, oberstdorfi viadalát, amelynek végén összegzésképp kijelenthető: az történt, amire számítani lehetett.
Úgy fest, Ahonen megállíthatatlan
Úgy fest, Ahonen megállíthatatlan
Úgy fest, Ahonen megállíthatatlan
Úgy fest, Ahonen megállíthatatlan
Úgy fest, Ahonen megállíthatatlan
Úgy fest, Ahonen megállíthatatlan
Vagyis Ahonen, a Világkupa címvédője, egyben jelenlegi éllovasa lett az első, az idény eddigi kilenc versenyéből a nyolcadikat (!) megnyerve.
Relatíve simán ment, csaknem 10 pontot vert a második helyezett Ljökelsöjre, ugyanakkor nem árt megjegyezni, utóbbi síugró is parádézott: a derék norvég úgy lett végül második, hogy az első, úgynevezett K. O.-sorozat után még a 18. (!) helyen állt, valószínűleg csak azért, mert az első kísérletekor kedvezőtlen volt számára a széljárás. E "szerencsétlenséget" követően másodjára 140 métert ugrott, ami mindössze három méterrel marad el honfitársa, az előző négysáncversenyt megnyerő Pettersen tavaly felállított sáncrekordjától; Ljökelsöjre különben érdemes figyelni, a 2003-2004-es évadban hét versenyen győzött. Ahonen tehát megtette az első lépést a harmadik négysáncdiadala felé, sőt a Világkupa elhódítása felé is - a pontvadászatban 403 ponttal vezet a második helyezett Janda előtt.
Ahonen és Ljökelsöj tündöklése mellett említsük meg, hogy voltak vesztesei is az oberstdorfi show-nak, a helyi sáncon háromszor diadalmaskodó Schmitt, a németek egykori vezéregyénisége 94.5 métert ugrott (öt éve 133-at…), és kiesett, sőt két korábbi négysáncbajnok, Goldberger és Widhölzl is elvérzett az első körben. ---- 5 ---- 1
Legfrissebb hírek

A házigazda ellen Bukarestben – a bronzéremért játszik a magyar válogatott a női kézi Eurokupában

Kézilabda
7 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
14 perce

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
29 perce

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
55 perce

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
1 órája

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
2 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája