Grandi "végzetes" sikere

L. Á.L. Á.
Vágólapra másolva!
2004.12.19. 21:20
Címkék
Thomas Grandi most már tudja, hogy megérte. A kanadaiak alpesi sízője ugyanis 12 esztendős Világkupa-múlttal a háta mögött a vasárnapi Alta Badia-i óriás-műlesikláson megszerezte pályafutása első győzelmét.
Grandi 12 évig várt erre a pillanatra – örömében a földet is megcsókolta
Grandi 12 évig várt erre a pillanatra – örömében a földet is megcsókolta
Grandi 12 évig várt erre a pillanatra – örömében a földet is megcsókolta
Grandi 12 évig várt erre a pillanatra – örömében a földet is megcsókolta
Grandi 12 évig várt erre a pillanatra – örömében a földet is megcsókolta
Grandi 12 évig várt erre a pillanatra – örömében a földet is megcsókolta
A 32 éves versenyző az első futam után még a második helyen állt a finn Kalle Palander mögött, és a folytatás is neki kedvezett, hiszen a második felvonásban a legjobb időt futó osztrák Benjamin Raich után szintén a leggyorsabban teljesítette a pályát, így összesítésben ő állhatott fel a dobogó legfelső fokára.
"Tudtam, az én sorsom úgy van megírva, hogy itt, Alta Badiában kell nyernem - mondta az amúgy a közeli Bolzanóban született és gyermekként Kanadába áttelepülő versenyző a viadal után. - Ez az a nap az életemben, amelyet biztosan sohasem fogok elfelejteni."
Ahogyan a kanadaiak sem, akik legutóbb tíz éve nyertek Világkupa-futamot, s 38 évvel ezelőtt győztek legutóbb óriás-műlesiklásban.
Grandi mögé a második helyre az osztrák Benjamin Raich futott be, míg a dobogó legalsó fokán a svájci Didier Cuche és Hermann Maier osztozott, utóbbi ezzel a harmadik hellyel átvette a vezetést az amerikai Bode Millertől az óriás-műlesikló Világkupában. Miller egyébként erre a versenyére sem lesz túl büszke, az első futam huszadik helye után a második felvonásban kiesett a versenyből.
A nőknél a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt a szombati után a vasárnapi lesiklást is törölni kellett a franciaországi Val d'Isére-ben, előbb a viharos erejű szél, egy nappal később pedig a 40 centiméternyi friss hó állította megoldhatatlan feladat elé a rendezőket. Hogy a két viadalt mikor és hol pótolják be, egyelőre bizonytalan.

VILÁGKUPA-VERSENY, ALTA BADIA. Férfiak. Óriás-műlesiklás: 1. Thomas Grandi (kanadai) 2:34.23 (1:15.11, 1:19.12), 2. B. Raich (osztrák) 2:34.80 (1:15.81, 1:18.99), 3. H. Maier (osztrák) 2:35.14 (1:15.48, 1:19.66) és Cuche (svájci) 2:35.14 (1:15.17, 1:19.97), 5. Roy (kanadai) 2:35.32 (1:15.71, 1:19.61), 6. Deflorian (olasz) 2:35.55 (1:15.93, 1:19.62). A szakági Vk élcsoportja (4 verseny után): 1. Hermann Maier 216, 2. Miller (amerikai) 200, 3. Kjus (norvég) és Grandi 180-180. Az összetett Vk élcsoportja (13 verseny után): 1. Bode Miller 798, 2. H. Maier 479, 3. B. Raich 456
Legfrissebb hírek

Női kézi BL: Sola HK–FTC

Kézilabda
1 perce

NB II: rangadók sora a 17. fordulóban – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
1 perce

NB II: Budafoki MTE–Bp. Honvéd

Labdarúgó NB II
2 perce

Szalai Attila megsérült, bízik a nagyon gyors visszatérésben

Légiósok
3 perce

NB II: HR-Rent Kozármisleny–Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
5 perce

NB II: Mezőkövesd Zsóry–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
10 perce

A lesiklás aranyával vigasztalódtak az amerikaiak Vonn sérülése után

Téli olimpia 2026
10 perce

Elrajtoltak az első magyarok az olimpián, Klaebo megszerezte első aranyát

Téli olimpia 2026
17 perce
Ezek is érdekelhetik