
Utánpótlássport
2018.01.01. 12:00
Atlétika: a 17 éves Mátó Sára gáton és hétpróbában is célt érhet
Az idén a székesfehérvári Mátó Sárát választották a legjobb atlétának a leányok U18-as mezőnyében. Az U20-as Európa-bajnokságon – vagyis az idősebbek között – a 400 méteres gátfutásban 58.50-es új ifjúsági rekorddal jutott a döntőbe. Augusztus végén a hazai versenyeken utasította maga mögé a teljes női felnőttmezőnyt. Sára jövőjét ennek ellenére inkább hétpróbázóként képzeli el mestere, Tölgyesi Előd, az ARAK Akadémia vezetője.

Utánpótlássport
2017.12.31. 14:23
Ifjúsági olimpia: a sportlövő Péni István az esemény nagykövete lett
2018 nagy év lesz a világ utánpótlássportjában. Októberben Buenos Airesben rendezik meg a legjelentősebb korosztályos versenyt, a nyári ifjúsági olimpiai játékokat. A viadal szellemiségéhez szorosan hozzátartozik, hogy példamutató sportolókat bíznak meg a nagyköveti feladatok ellátásával. Most először azonban ifjú nagyköveteket is felkértek a mentori szerepkörre, Magyarországról Péni István sportlövőt érte a megtiszteltetés.

Utánpótlássport
2017.12.31. 12:57
Röplabda: három ötödik hely a MEVZA-tornákról
A két ünnep között négy röplabda-utánpótlásválogatott lépett pályára Győrben, Mariborban, és Zlínben. A leányok U17-es és U18-as, míg a fiúk U18-as és U19-es vetélytársakkal szálltak harcba, MEVZA-tornákon. Az első helyet ugyan egyikük sem hozta el, de tapasztalatokat és kisebb-nagyobb sikereket igen. Ami igencsak jól jöhet a közelgő Európa-bajnoki selejtezők során.

Utánpótlássport
2017.12.31. 08:58
Jégkorong: az U16-os válogatott csoportgyőztes lett Kanadában
Szinte valamennyi korosztályos jégkorong-válogatott nemzetközi tornákon vesz részt az ünnepnapok sodrában. A legjobban az U16-os együttes szerepel, amely csoportelsőként jutott az elődöntőbe a kanadai nemzetközi tornán. Emellett megkezdte a felkészülést a végleges kerettel az olaszországi divízió I/A csoportos világbajnokságra az U18-as leánycsapat.

Utánpótlássport
2017.12.31. 07:50
Szilveszter, 2017: így ünnepelnek az utánpótlás-sportolók
Az esztendő utolsó napja a szórakozásról, az ellazulásról, a bulikról szól. De vajon hogyan töltik a szilveszter estét azok, akik év közben ritkán engedhetik meg maguknak a kikapcsolódást, hiszen élsportolók? Az utanpotlassport.hu szerkesztősége 2017 legsikeresebb fiataljai közül kérdezett meg néhányat: hol, kikkel, hogyan várják 2018-at?

Utánpótlássport
2017.12.30. 19:02
Póló: háromszor is a négy között az utánpótlás-világversenyeken
A sportág hagyományos igényét, azaz a legjobb négy közé jutást négyből három korosztályos válogatott is teljesítette a nyári világversenyeken, ráadásul az ifjúsági fiúk és leányok érmet is szereztek. A 2016/17-es bajnoki év a fiúk mezőnyében a KSI-nek, a lányok között a Szentesnek sikerült a legjobban.

Utánpótlássport
2017.12.30. 16:04
Snowboardcross: a 15 éves Vincze Zsófia osztrák síiskolában tanul és edz
A 15 éves snowboardkrosszos, Vincze Zsófia nemrégiben élete első juniorversenyén vett részt, amelyet remek eredménnyel zárt. A tehetséges leány jelenleg – Gyarmati Panka snowboardos, a havas sportok első magyar világkupagyőztese nyomdokain – az ausztriai télisport tagozatos iskolában koptatja a padot és a hódeszkát, ahol az osztrák utánpótlás java is. Nagyratörő tervei vannak, és a családja maximálisan támogatja.

Utánpótlássport
2017.12.30. 11:59
Birkózás 2017: a kadétek vitték el a pálmát
A különböző korosztályos válogatottak a világversenyeken elért eredményük összevetésében kimondatlanul is versengenek. Nem igazi vetélkedésről van szó, annál is inkább, mert a legkiválóbb fiatal birkózóink gyakran két korosztály nagy eseményein is szőnyegre lépnek. Mi mégis eredményt hirdetünk: 2017-ben a magyar birkózás legsikeresebb korosztálya a kadéteké volt.

Utánpótlássport
2017.12.30. 09:54
Foci 2017: helytálltak a korosztályos válogatottjaink
Mindent összevetve sikeres évet zárt labdarúgó-utánpótlásunk. Az U17-es válogatott tizenegy év után ismét eljutott az Európa-bajnokságra, ahol a franciákat is legyőzve lett csoportelső, majd végzett a hatodik helyen. Az ősszel rajtolt Eb-selejtezősorozatban mind az U17, az U19 és az U21 is talpon maradt. A klubcsapatok közül a Budapest Honvéd-MFA vitte a prímet a hazai mezőnyben, a kispestiek az UEFA Ifjúsági Ligában is megmérettek. Az orosz bajnok Krasznodar azonban megmutatta: van még hova fejlődni a magyar utánpótlásnak.

Utánpótlássport
2017.12.29. 20:22
Kézi: sikerévet zárt a sportág utánpótlása
Remekül helytálltak 2017-ben a korosztályos kézilabda-válogatottak, közülük is kiemelkedik az ifjúsági leánycsapat, amely a győri EYOF-on arany-, majd a szlovákiai Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett. Az U17-es strandkézis lányok vb-elsősége már-már csodakategória. Megszületett a szövetség új utánpótlás-koncepciója, amelyet a BEK-győztes tréner, Zsiga Gyula álmodott meg.

Utánpótlássport
2017.12.29. 19:04
Jégtánc: a 17 éves Villő és Danyil a juniorvébére összpontosít
A 17 éves Marton Villő-Semko Danyil junior jégtánckettős éremhalmozásba kezdett a szezon első felében, a legfontosabb célját azonban még nem érte el. Felkészülésről, kűrzenéről, nehézségi szintekről, érzelmekről és babonáról beszélgettünk a pár hölgy tagjával, Villővel.

Utánpótlássport
2017.12.29. 13:57
Labdarúgás: a 17 éves Tamás Nándort meglepte, hogy román felnőttválogatott lehet
Váratlanul érte Tamás Nándort, a Puskás Akadémia 17 éves labdarúgóját a sportsajtóban néhány nappal ezelőtt megjelent hír, miszerint hamarosan meghívót kaphat a román felnőttválogatottba. Méghozzá annak nyomán, hogy a „szomszéd” korosztályos nemzeti együttesének szakvezetője kollégája figyelmébe ajánlotta a magyar fiatalt.

Utánpótlássport
2017.12.29. 12:57
Ökölvívás: az utánpótlás legjobbjai helytálltak 2017-ben
A hajdan nagy népszerűségnek örvendett (amatőr) ökölvívás mostanra szinte eltűnt a szurkolók szeme elől. Elvétve akadnak felnőttsikerek, és a figyelmet inkább a hatalmas televíziós háttérrel bíró profiboksz vonzza. Pedig a sportág magyar fiataljai az idén is megtették a tőlük telhetőt.

Utánpótlássport
2017.12.29. 09:53
Sportlövészet 2017: fiatalodóban a sportág
A sportlövők közül két utolsó éves junior, Péni István és Major Veronika hívta fel magára a figyelmet az elmúlt évben. Nem véletlen tehát, hogy őket választották az év sportlövőinek is. Kiemelkedő tehetségüknek köszönhető, hogy már fiatalon maguk mögé utasították a felnőttmezőnyt, ugyanakkor világszerte megfigyelhető tendencia a sportág fiatalodása. A szakemberek szerint az utánpótláskorúak közül kiöregedő Péni és Major mögött már trónkövetelők sorakoznak.

Utánpótlássport
2017.12.28. 21:47
Vízilabda: 19 éves az OSC új „bal keze”, Burián Gergely
A válogatott bal kéz tulajdonosa, Zalánki Gergő Szolnokra igazolt, és a pótlására az A-HÍD OSC Újbuda áthívta a Vasasból a tizenkilenc esztendős Burián Gergelyt. A játékos nem fél a hirtelen eléje tornyosuló, új feladattól: a hazai bajnoki címért folyó küzdelemben és a BL főtábláján is helyt kell állnia az OSC kötelékében.

Utánpótlássport
2017.12.28. 17:44
Cselgáncs: remekelt az ifjúsági korosztály az év világversenyein
Az év jelentősebb cselgáncsversenyeit összegző írásunkból kiderül, hogy az idei ifjúsági korosztályban rejtőzhet a magyar dzsúdó következő nagy sikercsapata.

Utánpótlássport
2017.12.28. 14:51
Kajak-kenu: 141 érem az utánpótlás kiemelt versenyeiről
Az utánpótláskorú versenyzők idei eredményeit elnézve kijelenthetjük: nem kell aggódni a kajak-kenu hazai jövőjéért. A hat korosztályos versenyen összesen 141 érmet nyertek a fiatalok. Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitány büszkén vallja: ilyen utánpótlással nincs nehéz dolga, sok fiatalt tud beépíteni a nagyok közé. Dónusz Éva utánpótlás-kapitány szerint a kiváló eredmények a klubokban folyó munkát dicsérik.

Utánpótlássport
2017.12.28. 13:12
Birkózás: a kadét kötöttfogású Eb-győztes visszatér Dorogra
Vátzi Bálint kadét Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes, az év utánpótlás kötöttfogású birkózója volt idén. Januártól már a juniorok között bizonyíthat. De nem csak ez a változik a pályafutásában: az új esztendőre ugyanis visszatér a régi egyeületébe, a Dorogi Nehézatlétikai Clubba.

Utánpótlássport
2017.12.28. 10:43
Öttusa: sikeres volt az utánpótlás éve, bár korántsem hibátlan
Bár összességében eredményes évet zárt a magyar öttusa-utánpótlás, örömökben és bánatokban egyaránt bővelkedett az esztendeje. A legkisebbek teljesítménye volt a legkiegyensúlyozottabb: bárhol indultak, érmekkel tértek haza. Gulyás Michelle az első adandó alkalommal kivívta a jövő évi ifjúsági olimpia szereplési jogát. Az idősebbek kicsit rapszodikusabban szerepeltek, érmeket azonban még így is szép számmal szereztek.

Utánpótlássport
2017.12.27. 19:43
Vívás: 2017 a fiatalok sikeréve volt
Ismét remekeltek az utánpótláskorú vívók a hazai és a nemzetközi küzdőtéren egyaránt. 2017-ben három Európa- és egy világbajnoki címet szereztek, Pusztai Liza (16) ráadásul egyéniben bronzérmet nyert a felnőtt Eb-n. Amellett parádéztak a felnőtt országos bajnokságon is: a nők mezőnyében például valamennyi fegyvernemben 19 éven aluli versenyző nyert.
115
/
171
