
Utánpótlássport
2018.01.05. 17:38
Alpesi sí: a három Szőllős testvér izraeli színekben folytatja
A Nivelco Ski Team családi síegyesület. Három ifjú, nagyon eredményes sportoló a tagja, akik testvérek. Szüleik az egyesület vezetői. Ők úgy döntöttek, hogy a gyerekeknek izraeli színekben kell tovább versenyezniük, ugyanis a magyar szövetséggel tarthatatlan kapcsolat alakult ki. A gyerekek kétéves eltiltást kaptak. Ha maradnak magyar színekben, nem mérettethették volna meg magukat sehol ez idő alatt. A helyzetet a család két tagja és a szakszövetség főtitkára is kommentálta.

Utánpótlássport
2018.01.05. 15:49
Vívás: junior-világkupa kardozóknak Budapesten
Junior világkupa-viadalt rendeznek szombaton Budapesten, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban a kardvívóknak. A magyar versenyzők közül a leányok az esélyesebbek, a legjobbakat a döntőbe várja a szakvezetés. A fiúk mezőnyében szerényebbek az elvárásaink, ugyanolyan szereplés tőlük bravúr lenne. A másik két fegyvernem junior vívói Udinébe utaznak, szintén világkupaversenyen vesznek részt.

Utánpótlássport
2018.01.05. 12:45
Sportlövészet: ifjúsági olimpiai válogató Százhalombattán
Második válogató versenyükön vesznek részt az utánpótlás-korú sportlövők a hét végén, a százhalombattai Shooting Open-en. Az elsőn nem születtek meglepetések, s ha ez most is így lesz, akár már vasárnap este körvonalazódhat a győri Európa-bajnokságon és az ifjúsági olimpiai kvalifikációs versenyen résztvevő válogatott keret. Joó Éva szövetségi koordinátor szerint nagy szerencse kell ahhoz, hogy a Buenos Aires-i játékokra minden fegyvernemben eljusson magyar versenyző.

Utánpótlássport
2018.01.04. 20:41
Kézi: nemzetközi fiú ifjúsági torna Balatonbogláron
Erős ellenfelek ellen folytatja felkészülését a fiú ifjúsági kézilabda-válogatott a nyári Európa-bajnokságra. Gyurka János együttese péntektől vasárnapig a norvég, a horvát és a szlovén válogatottal is megküzd a balatonboglári Négy Nemzet-tornán.

Utánpótlássport
2018.01.04. 18:24
Röplabda: megkezdi az Eb-selejtezőt az U17-es leányválogatott
A portugálok ellen kezdi meg ez Európa-bajnoki selejtező tornát az U17-es leányválogatott pénteken 17.30-kor a miskolci Generali Arénában. A G csoportban Szlovákia és Törökország legjobbjai lesznek a további ellenfelek. Ha a csapat a maximumot hozza, a csoportelsőség is meglehet, de a második hely is továbbjutást érhet.

Utánpótlássport
2018.01.04. 17:07
A Postás büszkeségei
A Postás SE női tornaszakosztálya a klub évtizedek óta húzódó pénzügyi problémái ellenére is állja a sarat, a legutóbbi korosztályos versenyeken is taroltak a csapatai. Az egyesület májusában megválasztott új elnökét, dr. Vörös Józsefet kérdeztük a nagy múltú klub pillanatnyi helyzetéről.

Utánpótlássport
2018.01.04. 13:11
Kajak-kenu: új utánpótlás-versenyeztetési stratégia
2018-ban új stratégia szerint versenyeztetik az utánpótláskorú magyar kajak-kenusokat. A hosszabb távú eredmények érdekében a fiatalok szerepeltetésében nem az eredményesség lesz a legfontosabb. A korosztályos világversenyeken 2017-ben, 141 érmet szerzett sportág képviselői ennek ellenére az új esztendőben sem lesznek adósak az aranyérmekkel.

Utánpótlássport
2018.01.04. 11:37
Kosár: győztes meccset vettek el a Csata DSE-től
Kiderült, hogy a Csata DSE mégsem veretlen. Legalábbis papíron. A junior leány kosarasok az első mérkőzésükön ugyanis megsértették a fiatalokra vonatkozó szabályt, és mivel azt utólagosan vereségnek könyvelték el, így vesztes mérkőzés csúfítja az amúgy „makulátlan” teljesítményt. Kíváncsiak voltunk, miért korlátozták az alacsonyabb korcsoportból érkező játékosok számát. Tursics Krisztián, a Csata DSE felnőttcsapatának edzője véleményezte, míg Mészáros Lajos, a szövetség szakmai és utánpótlás bizottságának elnöke elmagyarázta a helyzetet.

Utánpótlássport
2018.01.03. 18:50
Kézi: a BL első szakaszának fiatal hősei
Ahogyan az egyes országok bajnokságában, úgy a felnőtt Bajnokok Ligájában is féltávnál járnak a csapatok. Ennek apropóján összeszedtük, kik azok az utánpótláskorú játékosok az őszi teljesítményük alapján, akik akár az éles tavaszi hajrában is pályára léphetnek, s alakíthatnak a végeredményen.

Utánpótlássport
2018.01.03. 17:45
Karate: két magyar juthat el az ifjúsági olimpiára
A karate először októberben szerepel ötkarikás programban, és elsőként az ifjúsági olimpia szereplői mutatkoznak be neki, mielőtt a 2020. évi tokiói Játékokon a felnőttek is belakják. Buenos Airesbe két magyar fiatal is eljuthat.

Utánpótlássport
2018.01.03. 15:49
Röplabda: Eb-selejtező előtt két korosztályos válogatottunk
Európa-bajnoki selejtezőtornán szerepelnek az elkövetkező napokban az U17-es leány és az U18-as fiú röplabdázók. A fiúk ukrajnai versengése a B csoportban csütörtökön kezdődik, a mieinknek a törökök ellen, majd az ukrán és a grúz vetélytárs következik. Az U17-es leányválogatott (a G csoportban) Miskolcon péntektől vasárnapig a portugálok, a szlovákok, majd a törökök ellen játszik.

Utánpótlássport
2018.01.03. 13:16
Tenisz: Piros Zsombornak vereség következett
Az új-kaledóniai, 75 ezer dollár összdíjazású ATP Challenger-tornán egyetlen napig tartott a csoda Piros Zsombornak. Keddi meglepetésgyőzelmét követően, 6:4, 6:3-as vereséget szenvedett az amerikai Noah Rubintól. A 18 éves magyar teniszező mostantól az Australian Open jövő héten kezdődő selejtezőire készül.

Utánpótlássport
2018.01.03. 09:00
Tenisz: Amarissa a felnőtt nemzetközi rajtja előtt
Hat egyéni és három páros nemzetközi korosztályos tornagyőzelmével a 14 esztendős Tóth Amarissa Kiara volt a 2017-es esztendő egyik legsikeresebb magyar utánpótláskorú versenyzője. A MESE Teniszklub játékosa csütörtökön utazik Törökországba, hogy első felnőttversenyén, 15.000 dollár összdíjazású ITF-tornán bizonyítsa rátermettségét. Az elmúlt év legszebb emléke azonban mégsem győzelmeihez, hanem a példaképe akadémiáján eltöltött tíz naphoz fűződik.

Utánpótlássport
2018.01.02. 19:36
Kézi: négy korosztályos világversenyre készülnek a fiatalok
Négy korosztályos kézilabda-válogatott is érdekelt lesz világversenyen a nyáron: a 2017-ben negyedik helyen végzett, női juniorcsapat Debrecenben, míg a tavalyi bronzérmes ifjúsági leányok Lengyelországban szerepelnek világbajnokságon. A fiúk ismeretlenebb terepre lépnek az Eb-ken, hiszen a juniorok a legutóbbi vb-re nem jutottak el, az ifik pedig az első nagy tornájukra készülnek.

Utánpótlássport
2018.01.02. 17:08
Hoki: csúcsrangadók következnek az U20-as A csoportos vb-n
A csoportkör lezárult a Buffalóban zajló U20-as A csoportos világbajnokságon, amelyen még valamennyi nagy esélyes versenyben van. Ebből következik, hogy már a negyeddöntőben igazi presztízscsatákra van kilátás, azok közül is kiemelkedik az amerikai–orosz összecsapás.

Utánpótlássport
2018.01.02. 14:51
Úszás: a kis Budafóka nagy ígéretei
A Dél-budai kisegyesület, a Budafóka XXII SE alig tizennégy év alatt lett a magyar úszósport egyik meghatározó utánpótlás-nevelő bázisa. A jelenlegi legjobbjaik a junior világ- és Európa-bajnok Márton Richárd, az EYOF-győztes Zombori Gábor és a nyílt vízi Európa-bajnok Galyassy Szilárd. Az egyesületben nevelkedő, fiatal úszók pontosan tudják, kikkel edzenek együtt, s az aláíráskérő szeánszok szinte mindennaposak az edzések után.

Utánpótlássport
2018.01.02. 14:10
Tenisz: Piros Zsombor új-kaledóniai skalpja
Piros Zsombor az új-kaledóniai ATP Challenger-versenyen eddigi karrierje legnagyobb skalpját szerezte meg. A világranglista 631. helyén álló 18 éves magyar teniszező két mérkőzéslabdát hárítva 3:6, 7:5, 6:1-re verte az 56. helyen rangsorolt, párosban korábban Roland Garrost nyert, 36 éves Julien Benneteau-t. A magyar Davis-kupa csapat kapitányát, Köves Gábort is meglepte a magyar játékos bravúrja.

Utánpótlássport
2018.01.02. 10:07
Kajak-kenu: Gintl Andrea 2017 utánpótlásedzője
A kajak-kenusok a KSI SE szakemberét, Gintl Andreát választották az év legjobb utánpótlásedzőjének. Tavaly is rá esett a választás, és a versenyzőinek a 2017-es eredményeit látva most sem részesülhetett volna más az elismerésben. Dónusz Éva utánpótlás-kapitány szerint tapasztalt versenyzői múltja is segíti munkájában a trénert, Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitány a hatékony kommunikációs képességét tartja az egyik fegyverének.

Utánpótlássport
2018.01.01. 18:41
Kosár: a Csata DSE leányai megcélozzák az NB I-et
A Csata DSE eddig veretlen az NB I másodosztályában. Jövőre mindenképpen szeretne feljutni a magyar női kosárlabda élvonalába, és arra minden esélye megvan. A csapat legjobb pontszerzője, Angyal Barbara 16.78-as meccsenkénti pontátlaggal rendelkezik. Tőle (is) tudakoltuk, miben rejlik az együttes ereje.

Utánpótlássport
2018.01.01. 14:00
Jégkorong: az U16-os válogatott megnyerte a kanadai tornát
Százszázalékos teljesítménnyel szerezte meg az aranyérmet az U16-os válogatott a kanadai nemzetközi tornán, amelyen a döntő kivételével valamennyi mérkőzését magabiztosan nyerte. A párhuzamosan zajló, szintén kanadai Mac’s tornán az U18-as csapat egy győzelemmel és három vereséggel búcsúzott a csoportkörben.
114
/
171
