profile

UP-info utanpotlassport.hu

1258 Cikk
Utánpótlássport
2024.06.28. 20:20

Birkózás: Balázs ezüst-, Szentpál bronzérmes az újvidéki U17-es Eb-n

Balázs Éda (61 kg) ezüst-, Szentpál Vivien (40 kg) bronzérmet szerzett az Újvidéken zajló U17-es birkózó Európa-bajnokság pénteki versenynapján.
Utánpótlássport
2024.06.28. 18:42

Harsányi Mária: A mai gyerekek nehezebben nyílnak meg

A Magyar Edzők Társaságával együttműködésben indított, Mesterfogások című sorozatunkban az utánpótlás-edzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz. A fiatalokkal foglalkozó szakemberek elemeznek egy-egy, a mindennapi munkájukban felvetődő problémás szituációt, és elmondják, azok megoldására milyen praktikákat alkalmaznak. Ezen a héten Harsányi Mária, a szekszárdi leány kosarasok közkedvelt, sikeres trénere osztja meg gondolatait arról, hogy utánpótlásedzőként mennyiben kell a fiatalok pályán kívüli életét is terelgetni – egyfajta „pótszülői” szerepet betöltve.
Utánpótlássport
2024.06.28. 16:28

Cselgáncs: Jüttner bronzérmes, Vas ötödik a szófiai ifjúsági Eb-n

A két magyar lány egymás ellen vívta a bronzmeccset, amelyből végül Jüttner Janka került ki győztesként, míg Vas Mira ötödikként zárt az 52 kilósok között a szófiai ifjúsági cselgáncs Európa-bajnokságon.
Utánpótlássport
2024.06.27. 20:38

Kézilabda: hosszabbítás után elődöntős a junior női válogatott a vb-n

A magyar junior női kézilabda-válogatott hosszabbítás után verte meg Izlandot a világbajnokság negyeddöntőjében.
Utánpótlássport
2024.06.27. 19:06

Birkózás: Németh Szonja ezüstérmes az U17-es Európa-bajnokságon

Ezüstérmet szerzett Németh Szonja az újvidéki U17-es birkózó Európa-bajnokságon, miután a döntőben kikapott a török Nil Aktastól.
Utánpótlássport
2024.06.27. 17:47

Cselgáncs: bronzérmes Kunyik Botond a szófiai ifjúsági Eb-n

Az 55 kilogrammos magyar cselgáncsozó, Kunyik Botond az orosz Ivan Jurtajevet verte a bronzmérkőzésen a szófiai ifjúsági Európa-bajnokságon.
Utánpótlássport
2024.06.27. 12:08

4 város tornája Budapesten: 6 sportágban 400 fiatal

Budapesten rendezik július 4. és 7. között a 4 város tornája elnevezésű, nagyszabású ifjúsági sportrendezvényt.
Utánpótlássport
2024.06.27. 09:01

Öttusa: három magyar a junior-vb női döntőjében

Az alexandriai junior öttusa-világbajnokság női döntőjébe a négyből három magyar versenyzői is bejutott.
Utánpótlássport
2024.06.26. 20:25

Birkózás: Szuromi és Kolompár bronzérmet szerzett az U17-es Eb-n

Szerdán a lányok is megkezdték a szereplésüket az U17-es birkózó Európa-bajnokságon.
Utánpótlássport
2024.06.26. 20:01

Szumó: tizenöt magyar érem az utánpótlás Eb-n

Hat arany-, két ezüst- és hét bronzérmet szerzett a magyar csapat a Lengyelországban megrendezett utánpótlás szumó Európa-bajnokságon.
Utánpótlássport
2024.06.26. 19:09

Ökölvívás: Petrimán és Kapcsos már biztosan érmes a junior Eb-n

Két magyar lány lépett szerdán a szorítóba a szarajevói junior ökölvívó Eb-n, és mindketten bejutottak az elődöntőbe.
Utánpótlássport
2024.06.25. 21:11

Ökölvívás: Horváth, Buzás, Gombai és Körömi negyeddöntős a junior Eb-n

Horváth András, Buzás Róbert, Gombai Dominik és Körömi Ábel is bejutott a legjobb nyolc közé súlycsoportjában a szarajevói junior ökölvívó Európa-bajnokságon.
Utánpótlássport
2024.06.25. 20:50

Öttusa: 9. és 12. hely a váltóktól az egyiptomi junior-vb-n

A női váltó a kilencedik, a férfiváltó a tizenkettedik helyen végzett kedden az egyiptomi junior öttusa-világbajnokság első versenynapján.
Utánpótlássport
2024.06.25. 18:29

Birkózás: Kolompár Imre bronzmeccses az újvidéki U17-es Eb-n

Három győzelme után a kötöttfogású Kolompár Imre (71 kg) az elődöntőben nem bírt azeri riválisával, így szerdán a bronzéremért birkózhat az újvidéki U17-es Európa-bajnokságon.
Utánpótlássport
2024.06.25. 15:10

Kézi: továbbra is hibátlanul menetel a vb-n a junior női válogatott

A junior női kézilabda-válogatott magabiztosan nyert a dán csapat ellen, így hibátlan mérleggel várja a negyeddöntőt a világbajnokságon.
Utánpótlássport
2024.06.25. 10:57

Triatlon: Szalai Fanni aranyérmet szerzett az ausztriai junior Ek-n

A 16 éves Szalai Fannit nem lehetett megállítani az Ausztriában megrendezett junior triatlon Európa-kupán.
Utánpótlássport
2024.06.24. 20:23

Birkózás: Scheuring Vilmos vigaszágas az U17-es Eb-n

A kötöttfogásúak versenyével megkezdődött hétfőn az U17-es birkózó Európa-bajnokság.
Utánpótlássport
2024.06.24. 20:03

Ökölvívás: Buzás Róbert bejutott a legjobb 16 közé a junior Eb-n

Négy magyar induló lépett ringbe a szarajevói junior ökölvívó Eb második napján, közülük egy győzött.
Utánpótlássport
2024.06.24. 15:51

Atlétika: Kovács Ferenc Soma 40 éves U23-as csúcsot döntött meg

Az SVSE középtávfutója 40 éves U23-as rekordot döntött meg 1500 méteren.
Utánpótlássport
2024.06.23. 20:59

Ökölvívás: Horváth és Petrimán továbbjutott a junior Eb-n

Az első versenynapon ringbe lépő három magyar ökölvívó közül Horváth András és Petrimán Patrícia is győzelemmel kezdett, míg Tallósi Vanessza vereséget szenvedett a szarajevói junior Európa-bajnokságon.

56

/

63