
Egyéb egyéni
2011.02.24. 16:27
Újpest: önkormányzati mentőövet kapott a lila-fehér klub
Újpest polgármestere, Wintermantel Zsolt és Őze István, az UTE klubigazgatója négy évre szóló megállapodást írt alá, ezzel az önkormányzat megerősítette azt a szándékát, hogy az egyesület utánpótlás-nevelését folyamatosan finanszírozza.

Kosárlabda
2011.02.22. 21:00
Női kosárlabda Euroliga: a címvédőtől kaptak ki először Rátgéberék
A Rátgéber László vezette, eddig veretlen török Fenerbahce a címvédő Szpartak Moszkvától kapott ki először az idény során a női kosárlabda Euroligában, ráadásul a két sikerig tartó negyeddöntő első, hazai mérkőzésén.

Egyéb egyéni
2011.02.22. 16:29
Sportpolitika: a WADA elnöke elismerően beszélt a MACS-ról
Fontos szerepe van Európában és jól végzi munkáját a Magyar Antidopping Csoport (MACS) – mondta David Howman, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) főigazgatója kedden az európai uniós tagállamok sportminisztereinek informális találkozója előtt az MTI-nek, s elmondta azt is, hogy a több mint 11 éve működő WADA fennállása óta milyen előrelépéseket tett a tiltott szerek használatának visszaszorítása érdekében.

Egyéb egyéni
2011.02.22. 14:51
Sport Fórum: a magyar uniós elnökség közös prioritásokat szorgalmaz
Az Európai Unió (EU) magyar elnöksége azt szeretné, ha az Európai Bizottság (EB) a 2014 és 2020 közötti évekre vonatkozó, közös prioritásokat megfogalmazó munkatervet fogadna el, amely mind a 27 tagországnak megfelel, s amelynek megvalósítása során létrejöhet az uniós sport-keretprogram.
1900
/
2408
