
Egyéb egyéni
2016.03.24. 22:30
Olimpia 2024: Schmitt szerint a rendezésnek össznemzeti ügynek kell lennie
A budapesti olimpia megrendezését össznemzeti üggyé, 16 millió magyar szívügyévé kell tenni – mondta Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) magyar tagja, az Olimpiai Védnökök Testületének elnöke a bécsi magyar nagykövetségen, magyar közönségnek tartott előadásán csütörtökön este.

Egyéb egyéni
2016.03.24. 20:34
EYOF 2017: kilencmilliárdot szán a kormány a fejlesztésekre
Több mint kilencmilliárd forintot szán a kormány a győri XIV. Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválhoz (EYOF) kötődő infrastrukturális beruházásokra és fejlesztésekre. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg.

Úszás
2016.03.24. 14:44
Úszás: hat kínai úszó doppingolt, jelentés a WADA felé
Hat kínai úszó akadt fenn a doppingvizsgálatokon tavaly augusztus vége óta és a Kínai Doppingellenes Ügynökség szerint - szemben a The Times brit lap beszámolójával – minden esetet jelentettek a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek (WADA).
1097
/
2408

