A futballkommunikáció igazgatója határozottan cáfolta, hogy Erwin Koeman péntek este Budapestre érkezik, ezért aztán senkit sem ért váratlanul, hogy a magyar szövetségikapitány-jelöltként emlegetett holland edző repülőgépe annak rendje és módja szerint péntek este landolt Ferihegyen. Simán, gond nélkül, hiszen nyoma sem volt ködnek. A légtérben. A szövetségi hatalmasok környékén viszont továbbra is minden sűrű, tejfehér. Köd előttünk, köd utánuk.

Nem tudja, ki és hogyan szoktatta rá, hogy balkezes létére jobbal játsszon, de nem is lényeges. Ahhoz képest semmi esetre sem, hogy Taróczy Balázs kétszer nyert Grand Slam-versenyt párosban a svájci Heinz Günthardttal. Björn Borggal, Jimmy Connorsszal, John McEnroeval, Ivan Lendllel járta a világot, miközben meg kellett tanulnia, hogy a sztárokkal ellentétben egyedül intézze a dolgait, magától jöjjön rá a profi lét különféle titkaira.

Bikár Péter teniszezőként kezdte, hokis lett belőle. Vitatott, hogy hányszor szerepelt a válogatottban, az viszont vitathatatlan, hogy a hatvanas-hetvenes esztendők meghatározó játékosa volt. Hóban, fagyban, esőben, latyakban kergette a korongot, ám a mostoha körülmények, a hivatalos kitaszítottság ellenére társaival együtt a tizenkettedik helyen jegyezték a világon.

A forrásokban a XII. századtól szereplő Esterházy családból négy fiúnak – Péternek, Györgynek, Mihálynak és Mártonnak – nagy vágya volt, hogy futballistaként ismerje meg nevüket a nagyvilág. Közülük – a szamárlétrát végigjárva – Márton ért igazán révbe a pályán.

Négy számban indult, négy ezüstéremmel lett gazdagabb a pontevedrai kajak-kenu Európa-bajnokságon Kovács Katalin, aki egyébként aranyakhoz szokott, aranyakhoz szoktatta az érte szurkolókat. Tudatos versenyzőként csak annyit foglalkozik a vereségekkel, amennyi ahhoz kell, hogy rájöjjön az okaira, egyébként pedig vallja: mindig az adott napra rendelt feladat a legfontosabb.