profile

CSILLAG PÉTER, HEGYI TAMÁS

569 Cikk
Labdarúgó NB I
2003.02.16. 21:08

Nem igazolnak új támadót

"Az orosz Zenit Szanktpetyerburg tárgyalt az MTK-val, de végül nem jelentkezett, február elején pedig egy dél-koreai klubcsapat hívott meg a törökországi edzőtáborába. Nem akartam újabb egy hetet elvenni a felkészülésből a bizonytalanért cserébe, ezért nemet mondtam, és most már biztos, hogy a tavasszal az MTK-ban futballozom.
Archiv cikkek
2002.12.12. 21:19

A csalóknak nincs kegyelem

Négy témát tárgyalt csütörtöki ülésén a Magyar Labdarúgóliga elnöksége. Bevezetésként az igazgatóváltáshoz kapcsolódó átadás-átvételről volt szó (mint ismeretes, Muszbek Mihály örökébe december elsejétől Szieben László lépett). Az MLL november 30-ig tartó gazdálkodását vizsgáló auditor a jövő hét elején adja le jelentését, ennek elkészülte után zárható le a leköszönt igazgató nevével fémjelzett időszak.
Archiv cikkek
2002.10.11. 20:46

Visszalépett a jogtulajdonos

Noha napokon át hirdette a Magyar Televízió a sportadásaiban, hogy a labdarúgó-válogatott stockholmi meccsét az m1-en láthatják a magyar szurkolók, pénteken váratlan fordulatot vett az ügy. Kiderült ugyanis, hogy a közszolgálati tévé mégsem tudja műsorra tűzni az összecsapást, így "emberemlékezet óta először fordul majd elő, hogy a nemzeti együttes tétmeccséről lemaradnak a honi drukkerek.
Archiv cikkek
2002.10.02. 21:09

Klement Tibor munkába áll

Augusztus elején jelentette be a Matáv Sopron futballcsapatát működtető kft. felügyelőbizottságának Klement Tibor, hogy ötévnyi közös munka után leköszön az ügyvezető igazgatói posztról. A 40 esztendős sportvezető távozása kapcsán úgy nyilatkozott a Nemzeti Sportnak, hogy családi okok miatt mondta fel állását, ám azt sem titkolta: "Ha nem is klubszintről, de vannak megkereséseim a sportágon belülről, és szívesen maradnék a futball közelében.
Archiv cikkek
2002.07.08. 20:20

Tomas Gerichre hiába vártak

Igazán nem kellett sokat utazniuk a Matáv labdarúgóinak, hiszen a csapat hétfőn kezdődött edzőtáborozásának színhelye mindössze 40 kilométerre van Soprontól. Mint arról már beszámoltunk, a Petőháza csapata annak fejében látja vendégül öt napra az élvonalbeli együttest, hogy a Matáv  az előzetes megbeszélések szerint  három juniorját kölcsönadja az NB II-es alakulatnak.
Archiv cikkek
2002.06.01. 17:31

Fiókcsapat lehet a Bük

Június végéig, egészen pontosan huszonhetedikéig a vakációs csönd az úr a Káposztás utcai stadionban. A Matáv Sopron játékosai szabadságukat töltik  nézőpont kérdése, mennyire jól megérdemelt ez a pihenő

29

/

29