ProfizMUs - túl sokat evett, játszani sem tudott a manchesteri támadó

Vágólapra másolva!
2013.12.09. 18:05
null
Játszani nem, de autogramot osztogatni azért még tudott Kagava (Fotó: yahoo.com)
Bár Kagava Sindzsi nem alapembere a bajnokságban szenvedő, jelenleg a tabella 9. helyén szerénykedő Manchester Unitednek, a Newcastle ellen akkor sem játszhatott volna a japán középpályás, ha akar. Az ok nagyon egyszerű, a klub tájékoztatása szerint Kagava túl sokat evett a meccs előtt.

„Sindzsi már az Everton elleni találkozó után sem érezte jól magát, majd a pénteki tréningen rosszul is lett. Ezt követően úgy éreztük, csak kockáztatnánk, ha pályára küldenénk a Newcastle ellen. Elmondása szerint túl sokat evett, remélhetőleg hamar felépül" – mondta a bajnokságban a 2013–2014-es idényben mindössze 6 bajnokin pályára lépő Kagaváról az MU menedzsere, David Moyes, aki azt viszont már nem kötötte az újságírók orrára, hogy mi is volt az, amiből túl sokat evett a japán.

A mai edzésen már nem volt gond (Fotó: Action Images)
A mai edzésen már nem volt gond (Fotó: Action Images)

A „vörös ördögök" középpályása így tehát nem játszhatott a „szarkák" ellen, de látva idei formáját, ha a pályán van, akkor sem biztos, hogy képes lett volna a 0–1-nél jobb eredményre az MU.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik