Carroll fotósra támadt Dublinban

Vágólapra másolva!
2012.12.04. 13:55
Andy Carroll, a West Ham United csatára csapata hétvégi, Chelsea ellen aratott 3–1-es győzelme után társaival Dublinba utazott egy röpke hétvégi kiruccanásra, de az előkarácsonyi buli nem várt fejleményeket tartogatott. Egy fotóriporter állítása szerint a hórihorgas futballista rátámadt, amikor egy éjszakai klub bejáratánál megpróbálta lefényképezni. A jelenleg térdsérüléssel bajlódó csatár és társai szerint a The Sun munkatársa nem mond igazat.

Paddy Cummins (a The Sun munkatársa) éjjel fél három körül a csatár lábáról a pár órával korábban még viselt térdrögzítő protézist hiányolta, s szerette volna megörökíteni egy fotóval, de Carroll nem hagyta – megpróbálta kicsavarni a kezéből a fényképezőgépet, belenyúlt a szemébe, majd meg akarta harapni. Állítja a fotós.

Carroll térdrögzítővel (Forrás: The Sun)
Carroll térdrögzítővel (Forrás: The Sun)
Carroll térdrögzítő nélkül (Forrás: The Sun)
Carroll térdrögzítő nélkül (Forrás: The Sun)

Carroll több csapattársával együtt tartózkodott az ír fővárosban, többek között Kevin Nolan, Carlton Cole és Jussi Jääskeläinen is részt vett a reggel fél hatig tartó mulatozásban.

Mosolygósan indult a WHU-buli (Forrás: The Sun)
Mosolygósan indult a WHU-buli (Forrás: The Sun)

Carroll – akit állítólag a rendőrség is kikérdezett az üggyel kapcsolatban – nem volt hajlandó kommentálni a történteket, és tagadta, hogy kapcsolatba került volna a fotóssal; állítása szerint nem ő, hanem a szórakozóhely biztonsági emberei intézkedtek az eltávolításáról.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik