Villarreal: Európa-konferencialiga, El, BL vagy semmi – izgalmas lesz a hajrá

2021.05.16. 15:45
null
Lényegében három döntő vár rájuk (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Villarrealnak három mérkőzése maradt ebben az idényben. A Sevilla, a Real Madrid és a Manchester United elleni párharcok fogják eldönteni, melyik nemzetközi kupában indul majd legközelebb az együttes – ha indul.

A „sárga tengeralattjáró” két fordulóval a vége előtt az Európa-konferencialiga-indulást jelentő hetedik helyet foglalja el a La Ligában. Ugyanannyi egységgel áll, mint a hatodik Betis és az ötödik helytől is csak egy pontra van, így bőven odaérhet még az Európa-liga-indulást jelentő helyek egyikére. Igen ám, de mivel csak öt pont az előnye a nyolcadik Celta Vigóval szemben, még az is megeshet, hogy európai kupaindulást nem érő pozícióban fejezi be az idényt.

A Villarreal a bajnokságban elért helyezésétől függetlenül kiharcolhatja még a Bajnokok Ligája-indulást is, hogyha legyőzi a Manchester Unitedet az Európa-liga-döntőben, az idénye utolsó mérkőzésén.

Legfrissebb hírek

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
55 perce

Maffiának nevezték a játékvezetőket – Vinícius megosztotta

Spanyol labdarúgás
7 órája

La Liga: majdnem eltapsolta háromgólos előnyét a Real Sociedad

Spanyol labdarúgás
18 órája

Kapós lett a Napoli skót középpályása, Mourinho is vinné – sajtóhír

Olasz labdarúgás
Tegnap, 14:11

Több mint ígéret JJ Gabriel: sorban állnak a lázadóért

Képes Sport
Tegnap, 13:30

Mourinho nem akart olyat mondani, amiért eltilthatják, ezért szóba sem állt az újságírókkal

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:50

Gulácsi Péter elárulta, mi a legnagyobb különbség a Bundesliga és a La Liga között

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:05

Vinícius pirosat kapott, Diomandé gólt lőtt, Gulácsiék szoros meccsen kikaptak a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
2026.10.10. 22:59