Real: Sergio Ramos a Madridnál fejezné be a karrierjét

MTI MTIMTI MTI
2020.06.13. 09:12
null
Sergio Ramos a Real Madridnál fejezné be a karrierjét (Fotó: AFP)
Sergio Ramos, a Real Madrid világbajnok és kétszeres Európa-bajnok labdarúgója a királyi klubnál szeretné befejezni pályafutását.

 

Szándékáról a madridi Marca írt, a 34 éves futballista testvérét, egyben játékosügynökét, René Ramost idézve, aki biztos benne, hogy öccse szerződést hosszabbít a blancóknál.

„A labdarúgásban mindig történhet valami változás, de jelen esetben mindkét oldal ugyanazt kívánja – mondta az ügynök. – Sergiónak az álma az, hogy a Realban fejezze be karrierjét, s úgy látom, a klub is ezt akarja.”

Hozzátette, hogy a szerződéssel kapcsolatos megbeszélések még nem kezdődtek meg ugyan, de szerinte nincs miért nyugtalankodniuk.

„Mihelyt a klub kész lesz rá, megkezdjük a tárgyalást” – jelentette ki.

Sergio Ramos a Sevillától 2005-ben érkezett a madridiakhoz, a szerződése jövő júniusban jár le. A Reallal négyszer nyert Bajnokok Ligáját és ugyanennyiszer spanyol bajnoki címet. Az elmúlt tizenöt évben 444 bajnoki mérkőzésen lépett pályára a királyi gárdában, és 64 gól fűződik a nevéhez. A nemzeti válogatottban – amelynek szintén ő a csapatkapitánya – 170 alkalommal jutott szóhoz, és 21-szer volt eredményes.

Legfrissebb hírek

Gyűlölet, nem múló lelki teher, súlyos eltiltás, börtön – mi vár a tragikus ütközés másik szereplőjére?

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:56

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
2026.11.02. 23:12

La Liga: Tchouaméni lecsúszott lövése fejen talált egy kisfiút, Mbappé is vigasztalta

Spanyol labdarúgás
2026.11.02. 10:40

La Liga: a Getafe fordított; az Athletic Bilbao nyerte a baszk rangadót

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 23:04

A Real Madrid egy félidő alatt lerendezte a Racing Santandert

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 18:15

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00

Pragmatikus játékkal győzte le a Levantét az Atlético; odahaza nyert a Betis

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 20:35

La Liga: két védés Gulácsitól, a Villarreal kikapott otthon az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
2026.10.30. 22:54