K. T. I. 2020.06.19 11:39 Frissítve: 2020.06.19 13:07

Real Madrid: „Hónapokig csak erre a pillanatra vártam” – gól az első érintésből

Mint beszámoltunk róla, Marco Asensio, a Real Madrid szélsője góllal és gólpasszal tért vissza az együttesbe csaknem 11 hónapos kihagyás után. A spanyol labdarúgó a Valencia legyőzését követően a Twitteren üzent.

Asensio góllal és gólpasszal tért vissza szalagszakadásából (Fotó: AFP)

Asensio még a múlt nyáron, az Arsenal elleni felkészülési mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. Keresztszalag-szakadás miatt kilenc-tíz hónapos kihagyást jósoltak a számára, így a 2019–2020-as évadban már pályára sem léphetett volna. Ám jött a koronavírus-járvány, s a leállás időt adott a számára, hogy bevethető állapotba kerüljön, s a megcsúszott idényhajrában mégis Zinédine Zidane vezetőedző rendelkezésére álljon. 

Asensio csütörtökön a Valencia ellen csereként lépett pályára, majd 40 másodperccel később (az első labdaérintéséből) megszerezte a Real második találatát a rangadón. A 86. percben még egy gólpasszt is adott Benzemának. Joggal írhatjuk: álomszerű visszatérés. 

„Hónapokig csak erre a pillanatra vártam. Rengeteg kemény munkával töltött nap kellett hozzá, áldozat és kitartás. Ezt a gólt azoknak ajánlom, akik segítettek és mellettem voltak a hosszú felépülés alatt” – írta a Real szélsője a Twitteren.

ASENSIO GÓLJA 0.50-TŐL

SPANYOL LA LIGA
29. FORDULÓ
Real Madrid–Valencia 3–0
(Benzema 61., 86., Asensio 74.)
Kiállítva:
Li Kang In (89., Valencia)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

2021.01.14 07:45:34

Spanyol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

Sokáig öregurasan futballozott a madridi csapat, a hajrában két kapufát lőtt, és csak szépíteni tudott.

2021.01.13 09:36:36

Spanyol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

Ha nem is könnyedén, de továbbjutott a Real Sociedad ellen a Messi nélkül felálló katalán csapat.

2021.01.09 20:40:40

Spanyol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

Nem akármilyen előzmények után lépett pályára a Real Madrid az Osasuna otthonában, döntetlen lett a vége.

2021.01.09 18:04:51

Spanyol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

Griezmann és Messi is duplázott a Granada ellen, nyolc mérkőzés óta veretlen Ronald Koeman csapata.

2021.01.06 20:38:29

Spanyol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

Vereséggel debütált Marcelino, Pedri és Messi vezérletével sorozatban harmadszor nyert idegenben a Barca.