Primera División: vendégként a Betis már jobb a Realnál

Vágólapra másolva!
2012.12.17. 23:33
Az élvonalbeli spanyol labdarúgó-bajnokság (Primera División) 16. fordulójának záró mérkőzésén a Betis a csereként beálló Jorge Molina 81. percben szerzett góljával 1–0-ra nyert a Celta Vigo otthonában.

A sevillai együttes szezonbeli nyolcadik idegenbeli mérkőzésén már ötödik sikerét aratta, összességében pedig már 16 vendégként szerzett pontnál jár, így csak a mind a nyolc találkozóját megnyerő Barcelonának van jobb mérlege saját stadionjától távol a 2012–2013-as idényben (a Real Madrid négy győzelem és egy döntetlen mellett háromszor is kikapott).

A Betis már az előző bajnokságban sem szerepelt rosszul idegenben, hat sikere holtversenyben a harmadik legtöbb volt a szezon során, 2011 nyara óta pedig így már 11-szer ünnepelhetett vendégként – ennél természetesen csak a Real Madrid (20) és a Barcelona (19) nyert többször ezen időszak alatt saját otthonát elhagyva.

PRIMERA DIVISIÓN
16. FORDULÓ
Celta Vigo–Betis 0–1 (Jorge Molina 81.)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Barcelona 16 15 1 54–18 +36 46
2. Atlético Madrid 16 12 1 3 36–17 +19 37
3. Real Madrid 16 10 3 3 39–14 +25 33
4. Málaga 16 8 4 4 25–10 +15 28
5. Betis 16 9 1 6 25–26 –1 28
6. Levante 16 8 3 5 21–21 0 27
7. Getafe 16 7 3 6 19–21 –2 24
8. Valladolid 16 6 4 6 22–18 +4 22
9. Real Sociedad 16 6 4 6 22–19 +3 22
10. Rayo Vallecano 16 7 1 8 19–32 –13 22
11. Valencia 16 6 3 7 19–24 –5 21
12. Athletic Bilbao 16 6 3 7 21–32 –11 21
13. Sevilla 16 5 4 7 21–24 –3 19
14. Zaragoza 16 6 1 9 18–24 –6 19
15. Celta Vigo 16 4 3 9 16–21 –5 15
16. Osasuna 16 3 5 8 13–17 –4 14
17. Granada 16 3 4 9 11–24 –13 13
18. Mallorca 16 3 4 9 14–28 –14 13
19. Espanyol 16 2 6 8 17–26 –9 12
20. Deportivo La Coruna 16 2 6 8 21–37 –16 12

HA CSAK AZ IDEGENBELI TALÁLKOZÓK SZÁMÍTANÁNAK, ÍGY ÁLLNA A TABELLA
1. Barcelona 8 8 29–11 +18 24
2. Betis 8 5 1 2 15–16 –1 16
3. Real Madrid 8 4 1 3 15–9 +6 13
4. Atlético Madrid 8 4 1 3 9–11 –2 13
5. Málaga 8 3 3 2 5–3 +2 12
6. Getafe 8 3 2 3 9–9 0 11
7. Levante 8 3 2 3 6–10 –4 11
8. Valladolid 8 3 1 4 7–9 –2 10
9. Zaragoza 8 3 1 4 8–14 –6 10
10. Rayo Vallecano 8 3 5 11–20 –9 9
11. Real Sociedad 8 2 2 4 11–15 –4 8
12. Athletic Bilbao 8 2 1 5 10–23 –13 7
13. Espanyol 8 1 3 4 8–11 –3 6
14. Sevilla 8 1 3 4 7–13 –6 6
15. Granada 8 2 6 5–16 –11 6
16. Osasuna 8 1 2 5 6–12 –6 5
17. Valencia 8 1 2 5 3–11 –8 5
18. Deportivo La Coruna 8 4 4 11–24 –13 4
19. Celta Vigo 8 1 7 7–15 –8 3
20. Mallorca 8 3 5 5–14 –9 3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik