Elképesztő izgalmak után nyert a Real Madrid, és bajnok lett!

Vágólapra másolva!
2020.07.16. 20:50
null
Sikerkovácsok (Fotó: AFP)
Bajnok a Real Madrid! A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2019–2020-as kiírását a rekordbajnok nyerte meg, amely a 37., utolsó előtti fordulóban hazai pályán 2–1-re legyőzte a Villarrealt.

 

SPANYOL LA LIGA
37. FORDULÓ
Real Madrid–Villarreal 2–1 (Benzema 29., 77. – a másodikat 11-esből, ill. Iborra 83.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Nagyon egyszerű volt a képlet a Real Madrid számára: az utolsó előtti fordulóban le kell győznie odahaza a Villarrealt, és 2017 után újra bajnok lesz, a klubtörténelem során immár a 34. alkalommal. Miközben a nagy rivális Barcelona otthonában vezetést szerzett az Osasuna, betalált a Real is, a pazar formában futballozó Luka Modric remek passzát a bombaformában futballozó Karim Benzema a kapus lába között rúgta a hálóba.


Magabiztosan futballozott a Real, amely ugyan nem jutott már el ezt követően ziccerig, de ő sem engedte a maga kapuja elé a vendégeket. Akiknek mestere, Javier Calleja beküldte a második félidőben a rutinos Vicente Iborra, Santi Cazorla, Bruno Soriano triót, majd Manu Triguerost is a pályára vezényelte, és Vicente Iborra szép fejes góllal sokkolta a Realt.

De ez már csak szépítésnek számított, ugyanis előtte Sergio Ramos kiharcolt egy büntetőt, amelyet legurított ravaszul Karim Benzemának, aki azonban befutott a 16-osra a sípszó előtt, többedmagával. A megismételt büntetőt a gólkirályi címért harcoló francia lőtte, és nem hibázott.

Karim-zmatikus... (Fotó: AFP)
Karim-zmatikus... (Fotó: AFP)

Váratlanul izgalmas lett a hajrá, a két hazai gól előtt hibázó volt videotonos Szofian Sakla ugyanis egyenlíthetett volna, de a léc fölé lőtt, Toni Kroos bombáját éppen a léc hárította. Jelzésértékű, hogy az ötöt cserélő Zidane nem vetette be Gareth Bale-t, miközben a 94. percben Cazorla, Soriano és Iborra is betalálhatott volna – Vinícius Júnior remek megmozdulása után elvette Benzema kezezése miatt a VAR Isco gólját, jogosan, de ez már nem osztott, nem szorzott: a Real Madrid visszaült a La Liga és Spanyolország trónjára! 2–1

Ez Zidane 11. címe edzőként, minden 19. meccsén nyer egy trófeát (Fotó: AFP)
Ez Zidane 11. címe edzőként, minden 19. meccsén nyer egy trófeát (Fotó: AFP)

 

 

A kupaátadón James Rodríguez is részt vett, az össze többi, ezúttal nem nevezett játékossal együtt (AFP)
A kupaátadón James Rodríguez is részt vett, az össze többi, ezúttal nem nevezett játékossal együtt (AFP)

 

(AFP)
(AFP)
Mester a csúcson (AFP)
Mester a csúcson (AFP)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

SPANYOL LA LIGA
37. FORDULÓ

Eibar–Real Valladolid 3–1(Bigas 21., Inui 28., De Blasis 92. – 11-esből, ill. S. Guardiola 71. – 11-esből)
Athletic Bilbao–Leganés 0–2(M. Guerrero 81., Asselé 94.)
Barcelona–Osasuna 1–2(Messi 62., ill. Arnáiz 16., R. Torres 94.)
Real Betis–Deportivo Alavés 1–2(Loren 93., ill. Joselu 51., Ely 76.)
Celta Vigo–Levante 2–3(Mina 36., Aspas 45., ill. Bardi 11., 29., Mayoral 52.)
Getafe–Atlético Madrid 0–2(M. Llorente 54., Partey 80.)
Mallorca–Granada 1–2(Cucho Hernández 20., ill. Víctor Díaz 45., Carlos Fernández 69.)
Real Madrid–Villarreal 2–1(Benzema 29., 77. – a másodikat 11-esből, ill. Iborra 83.)
Real Sociedad–Sevilla 0–0
Valencia–Espanyol 1–0(Gameiro 16.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid37268368–23+4586
2. Barcelona37247681–38+4379
3. Atlético Madrid371815450–26+2469
4. Sevilla371813653–34+1967
5. Villarreal371761459–49+1057
6. Real Sociedad371671455–47+855
7. Getafe3714121143–36+754
8. Granada371581448–45+353
9. Valencia3714111246–52–653
10. Athletic Bilbao3713121241–34+751
11. Osasuna3713121244–52–851
12. Levante371371746–53–746
13. Eibar371191739–52–1342
14. Betis3710111648–58–1041
15. Valladolid378151430–43–1339
16. Alavés371091834–54–2039
17. Celta Vigo377151537–49–1236
18. Leganés378111828–49–2135
19. Mallorca37952338–63–2532
20. Espanyol37592327–58–3124

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik