Gálameccs: Ronaldinho is betalált, de a Real Madrid legyőzte a Barcát – videók

CS. M.CS. M.
2021.07.20. 21:13
null
Roberto Carlos és Ronaldinho találkozása a meccs előtt (Fotó: FC Barcelona)
Az FC Barcelona és a Real Madrid legendái, korábbi játékosai Tel-Avivban játszottak egymás ellen gálamérkőzést kedden, amit a madridiak nyertek meg 3–2-re. A találkozón olyan játékosok léptek pályára mint Ronaldinho, Rivaldo, Luís Figo, Deco, Roberto Carlos vagy éppen Iván Campo.

A kétszer 40 perces mérkőzés iramán természetesen látszott, hogy már visszavonult legendák vannak a pályán, ez azonban semmit nem vett el az élményből. Sőt, egy-egy szenzációs megoldásra így is futotta a felektől. Ronaldinho ismét cselezhetett, Roberto Carlos több szabadrúgást is elvállalt, Figót pedig még Tel-Avivban, ennyi év után is kifütyülték a katalánok drukkerei.

A vezetést az FC Barcelona szerezte meg az első félidőben – Ronaldinho büntetőből volt eredményes. A szünet után négy perc alatt két gólt szerzett a Real Madrid Pedro Munitis és Alfonso Pérez révén – utóbbi mindkét klubban megfordult karrierje során.

Ronaldinho gólja tizenegyesből

A Barca a 60. percben egyenlített, ekkor Ronaldinho passzát váltotta gólra Jofre Mateu, majd szűk tíz perccel később már ismét a madridiak vezettek Rúben de la Red szólója után (2–3). Az eredmény ezután már nem változott.

A győztes gól

Luís Figo Tel-Avivban sem a Barca szurkolók kedvence

GÁLAMÉRKŐZÉS
Barcelona legendák–Real Madrid legendák 2–3 (Ronaldinho 28. – 11-esből, Mateu 60., ill. Munitis 42., A. Pérez 44., Rúben de la Red 69.)

Legfrissebb hírek

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.11.05. 13:49

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 08:26

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:49

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00

Segítséget kért Lamine Yamal apja, rejtélyes üzenetet írt a közösségi médiában

Spanyol labdarúgás
2026.10.29. 08:56

Csaknem két hónapra kidőlt Xavi Espart, a Barcelona hátvédje

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 14:17