Barcelona: Xavi az újjáépítésről beszélt, de Lewandowskiról nem

Cs. B.Cs. B.
2022.05.24. 11:04
null
Xavi az ausztráliai sajtótájékoztatón (Fotó: AFP)
A spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga) második helyen záró FC Barcelona vezetőedzője, Xavi úgy gondolja, hogy a csapatot újjá kell építeni, arról azonban nem akart beszélni, hogy a Bayern München gólkirálya, Robert Lewandowski csatlakozik-e a Barcához. 

 

Ahhoz képest, hogy Xavi novemberben a 9. helyen vette át az irányítást, az idény végére 13 ponttal a bajnok Real Madrid mögött végzett az FC Barcelonával a spanyol bajnokságban. Ugyanakkor a katalánok a legutóbbi kilenc mérkőzésükből négyet elveszítettek, és a bajnoki idényzárójuk sem sikerült fényesre, hiszen hazai pályán 2–0-ra kikaptak a Villarrealtól.

A vezetőség szerint Lewandowski ügynöke nyomására távozna
Lewandowski már idén elhagyná a Bayernt a katalánokért – sajtóhír
Salihamidzic elismerte, Lewandowski távozni szeretne
Lewandowski ügynöke már Barca-mezeket vásárolt – sajtóhír
Kahn szerint Lewandowski marad a Bayernnél

A csapat szinte közvetlenül a záró forduló után repülőre szállt, hogy lejátssza legelső mérkőzését Ausztráliában, méghozzá az ausztrál liga All Star-csapat – amelyet a korábbi Manchester United-játékos, Dwight Yorke vezet – elleni szerdai felkészülési meccset.

Xavi 20 futballistát, többek között a csapatkapitány Sergio Busquetset és Pierre-Emerick Aubameyangot is magával vitte Ausztráliába. A spanyol tréner a találkozó előtti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a következő idényben sokat kell fejlődnie a Barcának.

„Úgy gondolom, jó úton haladunk, pozitívnak kell lennünk. Ugyanakkor a következő idényben még inkább versenyképesnek kell lennünk, és meg kell nyernünk a Bajnokok Ligáját, miért ne? – idézte a Yahoo Sports Xavit.Újjáépítjük a csapatot, nem engedhetünk meg egy újabb évadot címek megszerzése nélkül.”

Az újjáépítés egyik fundamentuma a Bayern München támadója, Robert Lewandowski lehet, aki sajtóhírek, valamint az ügynöke, Pini Zahavi szerint a nyáron elhagyná a bajorokat, hogy a Barcelonához szerződjön – Xavi erről a transzferről sem kívánt beszélni a sajtótájékoztatón.

„Sem Lewandowski, sem más játékos érkezését nem tudom megerősíteni. Természetesen keményen dolgozunk, és nyilvánvaló, hogy erősítenünk kell.”

„Idő kérdése – tette hozzá az új játékosok bemutatásáról. – Ha be kell jelentenünk valamit, akkor megtesszük, de még nem jött el az ideje.”


Legfrissebb hírek

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2 órája

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
4 órája

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
18 órája

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
20 órája

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:28

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 8:41

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 22:41