Barcelona: Koemannal és Valverdével sem bántak megfelelően – Messi

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.11.23. 12:34
null
Lionel Messi úgy érzi, mostanra tökéletesen adaptálódott a PSG stílusához (Fotó: AFP)
Kylian Mbappé, Sergio Ramos és Xavi játszották a főszerepet Lionel Messi mellett abban az interjúban, amit az argentin klasszis a Marcának adott első párizsi hónapjai, a távozása óta Barcelonában és a La Ligában történt események, valamint saját jövője kapcsán.

 

„Mostanra tökéletesen alkalmazkodtam a PSG játékához, jól érzem magam” – jelentette ki a hétvégén a francia klub színeiben az első bajnoki gólját megszerző Lionel Messi. A spanyol Marca terjedelmes interjút közölt a hatszoros aranylabdás játékossal, aki a beszélgetés során részletesen kifejtette a véleményét volt csapata, a Barcelona helyzetéről.

A Marca címlapja
A Marca címlapja

„Elkeserít a Barcelona helyzete, mert bár már nem ott játszom, örökre a csapat szurkolója leszek. A legjobbakat kívánom nekik és nagyon remélem, képesek lesznek visszakapaszkodni a legjobbak közé” – idézte a Marca Lionel Messit, akit arról kérdeztek, milyen érzések kavarognak benne, ha arra gondol, korábbi klubja akár a legjobb tizenhat közé sem kerülhet be a Bajnokok Ligája jelenlegi kiírásában.

Az argentin ugyanakkor úgy érzi, korábbi csapattársa, a gyerekkorától Barcelonában pallérozódó Xavi Hernández vezetőedzői kinevezése jó döntés volt a válság kezelésére.

„Rengeteget számíthat a személye. Óriási tudással bíró edző, aki tökéletesen ismeri a helyet, ahová érkezett. Gyerekkora óta Barcelonában élt, képes lehet visszaállítani a Barcelonát övező misztikumot, felkészült, a szurkolók és a játékosok pedig annyira, de annyira tisztelik, hogy bármit képes lehet náluk elérni. A fiatalok számára tökéletes tréner lehet, rengeteg mindent tud tanítani nekik, ráadásul nem kell bizonygatnia semmit, anno ő is ugyanolyan cipőben járt, mint most ők. Rengeteget fejlődhet a csapat az irányítása alatt. Nincs kétségem!” – magasztalta volt csapattársát, majd arra is kitért, mi állt abban az ominózus SMS-ben, amit Xavi is emlegetett a kinevezése után.

„Hogy konkrétan mi volt? Őszintén, nem emlékszem. Xavi jó barátom, rendszeresen beszélgetünk egymással még most is. Tudom, hogy gratuláltam neki, nagy lépés ez a karrierjében, a legjobbakat kívántam neki. Hogy játékosként visszatérek-e? Mindig is azt mondtam, hogy egy nap szeretnék visszatérni Barcelonába, mert ez az otthonom, a városban akarok élni. Ha eljön ez a pillanat és tudok még segíteni a klubnak, mindegy, milyen szerepkörben, de imádnám, ha újra a Barcelonához tartozhatnék.”

Messi eközben védelmébe vette a katalánoktól október végén menesztett Ronald Koemant.

Messi kiállt Koeman mellett (Fotó: Getty Images)
Messi kiállt Koeman mellett (Fotó: Getty Images)

„Egy edző menesztése sosem fair. Így volt ez Koemannal, így volt ez Ernesto Valverdével is... Amikor az eredmények rosszak, a legkönnyebb dolog aszakvezetőrehárítani a felelősséget és őt lecserélni, nem a játékosokat. Koeman nagyon nehéz pillanatban érkezett a klubhoz, kulcsemberek távoztak és rengeteg fiatalt kellett beépítenie a helyükre. Ahogy mondtam, ilyenkor a legkönnyebb dolog az edzőt hibáztatni. De ezt ők is tudják, ez is a hivatásuk része” – mondta a 34 esztendős labdarúgó.

A Marca a Barcelona visszaesése mellett a La Liga esetleges presztízsvesztéséről is kérdezte a támadót, mondván, a legnagyobb klasszisai sorra hagyják el a bajnokságot. Neymar, Cristiano Ronaldo, most pedig Sergio Ramos és Lionel Messi. A búcsújukat csak részben kompenzálná Kylian Mbappé esetleges Madridba érkezése – ha egyáltalán megvalósul?

„Komolyan mondom, hogy nem tudom. Csak ő tudhatja, mi jár a fejében, hová akar igazolni. Annyit mondhatok, boldog vagyok, hogy erre az idényre még Párizsban maradt. Nagyon fontos játékos számunkra, kulcsszerepe lesz a céljaink elérésében. Száz százalékot ad ki magából, hogy elérje a közös céljainkat – aztán ha mindez megvolt, az idény végén meghozza a döntését arról, hol akarja folytatni. De az igazság az, hogy fogalmam sincs, mi fog történni vele.”

Az argentin klasszis hálás azért, hogy Mbappéval játszhat együtt Párizsban (Fotó: AFP)
Az argentin klasszis hálás azért, hogy Mbappéval játszhat együtt Párizsban (Fotó: AFP)

Mbappé mellett több régi ismerőssel is egy öltözőbe került Messi a PSG-nél. A jó barátok, Neymar és Ángel Di María mellett korábbi nagy riválisával, Sergio Ramosszal is együtt készül most.

„Ma már kicsit sem furcsa, de az első napokban valóban az volt, hiszen annyi-annyi éven át rivalizáltunk egymással, annyi el Clásicón csaptunk össze egymással mint a Barcelona és a Real Madrid kapitánya... De azokból a találkozókból is csak egyetlen dolog maradt meg: hogy mindig tiszteltük egymást, mindegy, mekkora volt a csata. Lépésről lépésre egyre közelebb kerül ahhoz, hogy újra pályára léphessen, egyre több dolgot csinál velünk együtt. Remélem, minél hamarabb visszatér, mert igazi harcos karakter, amilyenre mindig nagy szükség van a pályán. Ellenfélként ismertem korábban, míg most, csapattársként látom az emberi oldalát is, remek személyiség” – mesélte a Ramosszal való kapcsolatáról.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik