Barcelona: az UEFA vizsgálatot indít a Negreira-ügyben

L. M.L. M.
2023.03.23. 15:56
null
Sajtóhírek szerint nem valószínű, hogy a Barcelonát kizárják az UEFA sorozataiból (Fotó: Getty Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos oldalán jelent meg az a közlemény, amely szerint eljárást indítottak a Barcelona és a José María Enríquez Negreira körüli ügy kivizsgálására.

 

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az AS információi szerint a spanyol első osztályban szereplő Barcelona éveken keresztül fizetett a Katalán Labdarúgó-szövetség játékvezetői bizottságának az alelnökének, José María Enríquez Negreirának.

Csütörtökön az UEFA hivatalosan is eljárást indított az ügyben. A szövetség közleménye szerint kijelölték azokat az etikai és fegyelmi felügyelőket, akik lefolytatják a vizsgálatot.

A La Liga első embere, Javier Tebas korábban kijelentette, hogy a Barcát nem szankcionálhatják, ugyanis a kifizetések óta eltelt már több mint három év. Ennek ellenére a katalán klub még nem biztos, hogy megússza büntetés nélkül. Az UEFA a közleményében úgy fogalmaz, hogy a vizsgálat információiról a megfelelő időben tájékoztatnak.

Az AS szerint az európai kupasorozatokból való kizárás nem valószínű, inkább szankciókat szabnának ki a Barcelonára. A lap ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy az UEFA-nak jogában áll csapatokat kizárni a ligáiból, ha azok ténylegesen befolyásoltak nemzeti vagy nemzetközi mérkőzéseket. Ezen felül, ha a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) is belekeveredne az ügybe, akkor nekik lenne lehetőségük pontlevonást alkalmazni vagy alacsonyabb osztályba sorolni az adott együttest.

Legfrissebb hírek

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
6 órája

Unai Simón mindent védett, az Atleti simán kikapott Bilbaóban

Spanyol labdarúgás
11 órája

Mourinho: Nem tudom megmondani, miért veszítettünk

Spanyol labdarúgás
20 órája

Vinícius és Mbappé mindent kihagyott, még a 11-est is – Parrott góljával nyert a Betis

Spanyol labdarúgás
2026.09.04. 23:11

Miért nem igazolt fiatal spanyol középcsatárt a Barcelona?

Spanyol labdarúgás
2026.09.04. 20:56

Hihetetlen vallomás: saját magát szórakoztatta Premier League-meccseken a játékvezető

Angol labdarúgás
2026.09.04. 12:05

Nem élt helyzeteivel a Real Sociedad, pontot rabolt a Celta Vigo

Spanyol labdarúgás
2026.09.03. 23:00

Lamine Yamal: Mindig sokat beszélnek mindenről, ami velem történik, de nagyon boldog vagyok

Spanyol labdarúgás
2026.09.02. 18:01