Barcelona: Víctor Valdés hat hónapra kidőlt - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2014.03.26. 21:20
null
Egy rossz mozdulat, máris megtörtént a baj (Fotó: sport.es)
A barcelonai kiadású Sport című sportnapilap internetes kiadása már tudni véli, hogy igen komoly Víctor Valdés sérülése. A Barcelona labdarúgócsapatának nyáron távozni készülő kapusára hat hónapos kényszerpihenő vár, miután a Celta Vigo elleni szerdai bajnokin, az első félidő közepén jobb térdének keresztszalagja elszakadt.

A katalánok kapusa egy szabadrúgásra mozdult ki a gólvonalról, amit csak másodjára kaparintott meg, miután rögtön az induló kitámasztásnál jobb térde csúnyán megbicsaklott. A kapus azonnal intett az orvosi segítségért, majd hordágyon hagyta el a pályát. Helyére a rutinos – kizárólag a Király-kupában foglalkoztatott – José Manuel Pinto vette át, akire a szezon hátralévő részében főszerep vár. A Barca nyolc között van a BL-ben – a negyeddöntőben az Atlético Madriddal találkozik –, madridi győzelmével ismét érdemben vehet részt a bajnoki címért folytatott versenyfutásban, ráadásul készülhet a Real elleni, április 16-i Király-kupa döntőre.

A Celta elleni találkozót kihagyó Carles Puyol és Xavi Hernández azonnal az öltözőbe sietett, hogy lelki támaszt nyújtsanak társuknak.

A 32 éves Víctor Valdés az elmúlt tizenegy szezonban volt a Barca első számú kapusa, a nyáron azonban lejár a szerződése, amit már tavaly télen nem akart meghosszabbítani. Sőt, hónapokig tartotta magát az a nézet, hogy már 2013 nyarán távozik, de mivel nem sikerült megfelelő helyettest találni a helyére, végül meggyőzték őt a maradásról. Sérülten, illetve gyógyulófélben azonban nehéz lesz a nyáron megfelelő csapatot találnia – a Premier League-ből és a Ligue 1-ből volt utána élénk érdeklődés –, és jó szerződést kötnie.

VALDÉS SÉRÜLÉSE 1:11-TŐL

Legfrissebb hírek

A Nantes simán legyőzte a Barcát, és megszerezte a bronzérmet a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
17 órája

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01

Drámai hosszabbításban döntőbe jutott a Veszprém a kézilabda ifi BL-ben

Kézilabda
2025.06.14. 13:35

Négyesélyes harc a BL-trófeáért a férfi kézilabdában

Kézilabda
2025.06.14. 11:26

Kocsis-kupa: huszonkét csapat a szombati döntőben

Magyar válogatott
2025.06.14. 09:45

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

Lamine Yamal: Lehetetlen, hogy a Real Madridhoz igazoljak

Spanyol labdarúgás
2025.06.03. 09:57

PSG-uralom a BL-idény álomtizenegyében, az egyéni elismeréseket is párizsiak zsebelték be

Bajnokok Ligája
2025.06.01. 18:20
Ezek is érdekelhetik