Barca: egyre közelebb a megállapodás Ferran Torres ügyében – sajtóhír

R. B.R. B.
2021.12.01. 13:31
null
Ferran Torres (Fotó: AFP)
Minden érintett nyitott arra, hogy Ferran Torres, a Manchester City spanyol válogatott labdarúgója a téli átigazolási időszakban az FC Barcelonába szerződjön – tudta meg a Mundo Deportivo.

 

A katalán lap szerint a két klub közel áll a megállapodáshoz. A katalánok ajánlata nincs messze az angol gárda által kért összegtől.

Pep Guardiola, a City menedzsere – aki korábban szép sikereket ért el a Barcával – áldását adta arra, hogy Ferran Torres elhagyja a manchesteri együttest.

A 21 éves támadó sérülés miatt október óta nem lépett pályára a Manchester Cityben. Torres az ősszel hét tétmérkőzésen játszott és összesen három gólt szerzett klubcsapatában.

Állítólag a Premier League-ben szereplő alakulat több pénzt szeretne kapni Torresért, mint amennyiért tavaly nyáron szerződtette a Valenciától. A Manchester City sajtóértesülések szerint 23 + 12 millió euróért vásárolta meg a spanyol futballista játékjogát.

Úgy tudni, a játékos és a Barcelona már megegyezett egymással. Torres öt évre szóló szerződést írna alá, s a fizetése alacsonyabb lenne, mint Manchesterben.


Legfrissebb hírek

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
22 órája

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
Tegnap, 6:30

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
2026.11.04. 12:08

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 08:26

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:49

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
2026.11.03. 15:55