A Rayo játékosai szerint szabályos volt a Barcelona elleni egyenlítő gól

Sári RolandSári Roland
2025.02.18. 09:46
Nem volt elégedett a játékvezetéssel a Rayo (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az FC Barcelona 1–0-ra győzte le a Rayo Vallecanót a La Ligában hétfő este. A mérkőzés után a madridi gárda kifejezetten negatívan értékelte a játékvezetést.

A mérkőzésen az FC Barcelona egy tizenegyesből szerezte meg a győzelmet érő gólját, míg a Rayótól utólag vettek el egy gólt, így nem meglepő módon nem voltak jó véleménnyel a játékvezetésről a vendégek. 

„Nagyon gyorsan hoztam döntést, hogy meglepjem a védelmet, de ennyi. Teljesen szabályos gól volt, amit meg kellett volna adnia a bírónak” – jelentette ki az utólag elvett találat szerzője, Jorge de Frutos. 

A madridiak kapusa, Augusto Batalla pedig nem kívánta kommentálni a megkérdőjelezhető döntéseket: 

„Nem szeretek beszélni a játékvezetésről. Vannak helyzetek, amikor... hát, azt mondtam, nem kommentálom, így nem is fogom. Tiszteletből. Mindannyian úgy végezzük a dolgunkat, ahogy csak tudjuk.”

Katalán oldalról nem igazán szóltak hozzá egyik esethez sem. 

„Nem láttam tökéletesen a találatot, amit végül elvettek tőlük. Azonban úgy gondolom, nem véletlenül van videobíró. Bízom a VAR döntéseiben. Ennél többet nem tudok hozzáfűzni” – mondta az FC Barcelona vezetőedzője, Hansi Flick. 

 „Amennyit én láttam belőle, egyértelműen tizenegyest érdemeltünk” – tette hozzá a Barca hátvédje, Alejandro Balde. 

SPANYOL LA LIGA
25. FORDULÓ
FC Barcelona–Rayo Vallecano de Madrid 1–0 (1–0)
Barcelona, Olimpiai Stadion, 45 296 néző. Vezette: Melero López
Barcelona: Szczesny – Fort (Koundé, 66.), Cubarsí (Eric García, 81.), Ínigo Martínez, A. Baldé – Gavi (Olmo, 66.), F. de Jong (Casadó, 88.), Pedri – Yamal, Lewandowski (Ferran Torres, 81.), Raphinha. Vezetőedző: Hans-Dieter Flick
Rayo Vallecano: Batalla – Ratiu, Lejeune, Mumin, Chavarría – Ciss (Óscar Valentín, 74.), Pedro Díaz (Gumbau, 61.) – De Frutos, Palazón (Trejo, 74.), Álvaro García (S. Guardiola, 88.) – Nteka (Embarba, 61.). Vezetőedző: Ínigo Pérez
Gólszerző: Lewandowski (28. – 11-esből)

A LA LIGA ÁLLÁSAMGyDVL–KGk P 
  1. FC Barcelona24163565–25+40 51 
  2. Real Madrid24156352–23+29 51 
  3. Atlético Madrid24148239–16+23 50 
  4. Athletic Bilbao24129337–21+16 45 
  5. Villarreal24118547–35+12 41 
  6. Rayo Vallecano2498727–25  +2 35 
  7. Mallorca241041023–30  –7 34 
  8. Betis2488830–31  –1 32 
  9. Osasuna24711629–33  –4 32 
10. Girona24941132–35  –3 31 
11. Real Sociedad24941120–23  –3 31 
12. Sevilla2487929–34  –5 31 
13. Getafe2479820–18  +2 30 
14. Celta Vigo24851135–38  –3 29 
15. Espanyol24661223–36–13 24 
16. Leganes24591022–35–13 24 
17. Las Palmas24651329–41–12 23 
18. Valencia24581125–38–13 23 
19. Alaves24571228–38–10 22 
20. Valladolid24431715–52–37 15 

 

Legfrissebb hírek

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
13 órája

Málagában szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Racing Santander

Spanyol labdarúgás
19 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
2026.11.06. 23:09

La Liga: a hétvégi fordulóban játékmegszakítás lesz Jesús de Miguel emlékére

Spanyol labdarúgás
2026.11.06. 13:49

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.11.05. 13:49

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 08:26

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08