Továbbra is szenved a Valencia, otthon kapott ki a Rayótól

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.12.07. 20:28
Pathé Ciss gólja három pontot ért a Rayónak (Fotó: Getty Images)
Az edzőváltás és Álvaro Rubio kinevezése sem segített a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) utolsó helyen álló Valladolidon, amely a 16. fordulóban 2–1-re kikapott idegenben a Las Palmastól. Továbbra is szenved a Valencia, amely hazai pályán egy korai góllal kapott ki a Rayo Vallecanótól.

Noha a Las Palmas hazai pályáján, a Kanári-szigeteken nem remekel – hét meccsen egy győzelem, három döntetlen és három vereség a mérlege – joggal bízott második hazai sikerében, hiszen a tabella utolsó helyén álló Valladolidot fogadta.

A brazil Ronaldo által vezetett vendégek a héten edzőt váltottak, de úgy fest, a kinevezett Álvaro Rubio sem hozta meg az áttörést.

A Valladolid némileg meglepő módon veszélyesebben játszott, mint házigazdája, a vezetést mégis a Las Palmas szerezte meg Sandro Ramírez révén az első félidő derekán – ugyanakkor a vendégek fölénye még a szünet előtt egyenlítést ért.

A második játékrészben viszont a Las Palmas meg tudott újulni és a csereként beállt José Campana passza után Ramírez második góljával megint vezetett, ez pedig megpecsételte a Valladolid sorsát, amely idénybeli 11. vereségével egyre inkább bebetonozza magát a tabella utolsó helyére.

A Valladolidot egy hellyel megelőző, ezzel az előzetes várakozásokhoz képest messze alulteljesítő Valencia helyzete sem túl rózsás, de a hazaiaknak lett volna keresnivalójuk a legutóbbi három meccsét elbukó Rayo Vallecano ellen. A vendégek ugyanakkor első és sokáig egyetlen kaput eltaláló lövésükkel, Pathé Ciss révén már a hetedik percben előnybe kerültek. A hazaiaknak hiába volt tucatnyi próbálkozásuk, nem tudtak egyenlíteni a hátralévő bő 80 percben, így nyolcadik vereségüket szenvedték el ebben az idényben és továbbra is utolsó előtti helyen állnak, míg a Rayo a három ponttal a 12. helyre lépett előre.

A statisztikák szerint a Valenciának korábban sosem volt ilyen gyenge idénykezdete, jelen állás szerint 14 mérkőzésen két győzelemmel, négy döntetlennel és nyolc vereséggel áll a táblázat utolsó előtti helyén.

SPANYOL LA LIGA
16. FORDULÓ
Las Palmas–Valladolid 2–1 (S. Ramírez 21., 64., ill. Marcos André 45.)
Valencia–Rayo Vallecano 0–1 (P. Ciss 7.)
Betis–Barcelona 2–2
KÉSŐBB
21.00: Girona–Real Madrid (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

VASÁRNAP
14.00: Leganés–Real Sociedad (Tv: Spíler2)
16.15: Athletic Bilbao–Villarreal (Tv: Spíler2)
18.30: Osasuna–Alavés (Tv: Spíler2)
21.00: Atlético Madrid–Sevilla (Tv: Spíler2)
HÉTFŐ
21.00: Getafe–Espanyol (Tv: Spíler2)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Celta Vigo–Mallorca 2–0 (Hugo Álvarez 32., Iago Aspas 83.)
Kiállítva: Raíllo (78., Mallorca)

A LA LIGA ÁLLÁSAMGyDVL–KGk P 
1. Barcelona17122350–19+31 38 
2. Real Madrid15103231–13+18 33 
3. Atlético Madrid1595126–8+18 32 
4. Athletic Bilbao1685324–15+9 29 
5. Villarreal1475227–23+4 26 
6. Mallorca1773716–20–4 24 
7. Osasuna1565420–23–3 23 
8. Girona1564522–20+2 22 
9. Real Sociedad1563613–11+2 21 
10. Celta Vigo1663725–27–2 21 
11. Betis1656518–20–2 21 
12. Rayo Vallecano1554615–16–1 19 
13. Sevilla1554614–19–5 19 
14. Las Palmas1653822–27–5 18 
15. Leganes1536614–20–6 15 
16. Alaves1542916–25–9 14 
17. Getafe1527610–13–3 13 
18. Espanyol1441915–27–12 13 
19. Valencia1424813–22–9 10 
20. Valladolid16231111–34–23 9 

 

 

Legfrissebb hírek

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
17 órája

La Liga: a hétvégi fordulóban játékmegszakítás lesz Jesús de Miguel emlékére

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:49

Gyűlölet, nem múló lelki teher, súlyos eltiltás, börtön – mi vár a tragikus ütközés másik szereplőjére?

Spanyol labdarúgás
2026.11.03. 13:56

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
2026.11.02. 23:12

La Liga: Tchouaméni lecsúszott lövése fejen talált egy kisfiút, Mbappé is vigasztalta

Spanyol labdarúgás
2026.11.02. 10:40

La Liga: a Getafe fordított; az Athletic Bilbao nyerte a baszk rangadót

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 23:04

A Real Madrid egy félidő alatt lerendezte a Racing Santandert

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 18:15

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00