A Premier League-ben köthet ki a Barca trófeahalmozó középpályása – sajtóhír

M. B.M. B.
2024.07.19. 08:44
Sergi Roberto (Fotó: Getty Images)
Egyelőre nem tudni biztosan, hol folytatja pályafutását a spanyol labdarúgó-élvonalban (La Liga) érdekelt Barcelonától távozó Sergi Roberto – írja a Mundo Deportivo.

A katalán óriásklub belső ügyeivel kapcsolatban jól értesült sportlap szerint a középpályás – akinek az előző hónap végén járt le a szerződése nevelőklubjával – maga döntött úgy, hogy távozik, miután (dacára annak, hogy előzőleg megegyeztek a folytatásról) a klub közölte, hogy a pénzügyi fair play helyzet miatt egyelőre nem tudja regisztrálni a következő évadot elkezdő keretbe.

Roberto így 18 év után búcsút int a Barcának (2006-ban a Tarragona utánpótlásából került a Barca kötelékébe), s kereshet 32 esztendősen új kihívást magának. Kérőkben nincs hiány: a spanyol élvonalból a megnevezett forrás szerint a Valencia, a Sevilla és a Girona is jelezte, hogy igényt tart a hétszeres spanyol bajnok, hatszoros kupagyőztes, illetve kétszeres BL-győztes játékos szolgálataira. 

Ezzel együtt Roberto inkább légiósként próbálná ki magát, s elsődleges célja a Premier League. A Mundo Deportivo úgy tudja, hogy a rutinos középpályásnak már van egy ajánlata az angol élvonalból, de egyelőre nem tudni, hogy pontosan melyik klub vette fel a kapcsolatot a 11-szeres spanyol válogatott futballistával.

 

 

Legfrissebb hírek

Málagában szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Racing Santander

Spanyol labdarúgás
2 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
19 órája

La Liga: a hétvégi fordulóban játékmegszakítás lesz Jesús de Miguel emlékére

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:49

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.11.05. 13:49

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 08:26

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:49