Barcelona: Sergio Agüero bejelentette a visszavonulását – hivatalos

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.12.15. 12:31
null
Vége: Sergio Agüero könnyek között búcsúzott a profi labdarúgástól (Fotó: AFP)
Könnyek között, vastaps kíséretében intett búcsút a profi labdarúgásnak Sergio Agüero, az FC Barcelona 33 esztendős játékosa, az Atlético Madrid és a Manchester City korábbi ikonikus alakja.

 

„Azért tartjuk ezt a sajtótájékoztatót, hogy bejelentsem, úgy döntöttem, hogy abbahagyom a profi labdarúgást – mondta Sergio Agüero már ekkor is könnyes arccal, hogy aztán nagy-nagy levegővételek kíséretében folytassa. – Nagyon nehéz pillanat ez. De meg kellett hoznom ezt a döntést a másfél hónappal ezelőtt történtek miatt az egészségem érdekében. Mindent megtettem azért, hogy maradjon reményem a folytatásra, ám tíz nappal ezelőtt meg kellett hozzam a döntést. Büszke vagyok mindarra, amit elértem a karrieremben. Ötévesen értem először a labdához, és már akkor arról álmodtam, hogy profi lehessek...”

 

„Köszönöm az Atlético Madridnak, hogy tizennyolc éves koromban megadta nekem a nagy esélyt, és köszönöm a Manchester Citynek, nem kell elmondanom, hogyan érzek a klub iránt és hogy mennyire jól bántak velem mindig is. Emelt fővel fejezem be. Nem tudom még, mi vár rám életem következő szakaszában, de azt tudom, hogy megannyi jó ember vesz körül. Mindig emlékezni fogok az együtt átélt csodálatos dolgokra.”

A 33 esztendős játékos nyáron a Manchester Citytől ingyen érkezett az FC Barcelonához, amelyben vádlisérülés miatt október közepéig nem volt bevethető. A hónap végén az Alavés elleni bajnoki meccs első félidejében szédülésre és mellkasi fájdalmakra panaszkodott, ezért le kellett cserélni. Kórházba szállították, az első prognózis az volt, hogy legalább három hónapot ki kell hagynia, amíg alaposan kivizsgálják a szív- és érrendszeri problémáit. Két héttel később már az látott napvilágot az argentin és a spanyol sportsajtóban, hogy a támadó szívritmuszavara miatt karrierjének befejezésére kényszerül.

Utóbbi híreket sem a klub, sem a játékos menedzsmentje nem kommentálta egészen a mai napig. A búcsúztató előkészületei azonban a hétvégén már napvilágot láttak a spanyol sajtóból, ebből pedig sejthető volt, hogy Agüero nem tér már vissza profi játékosként...

Az argentin klasszis öt mérkőzésen összesen 165 percet játszott a Barcelonában, egyetlen találatát a Real Madrid ellen 2–1-re elbukott hazai rangadó 97. percében szerezte.

A 101-szeres válogatott futballista legnagyobb sikereit Manchesterben érte el, a City szurkolói aligha felejtik el neki a 390 tétmeccsen lőtt 260 gólját, hogy a csapatnál töltött tíz idénye alatt a Premier League valaha volt leggólerősebb légiósa lett, s főképp azt a pillanatot, amikor a 2011–2012-es idény utolsó másodperceiben, a QPR-nek lőtt 94. perces góljával bajnoki címhez segítette a csapatot. Később még négy PL-arany követte ezt.

 

Sergio Agüero a válogatottban 41-szer volt eredményes, és karrierjét épp a nemzeti együttessel elnyert két nagy trófea keretezi: 2008-ban az olimpián, idén nyáron a Copa Américán akasztottak aranyérmet a nyakába a csapat tagjaként.


Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 15. fordulójában

Utánpótlássport
4 órája

Labdarúgás: kikaptak a spanyoloktól az U17-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.11.29. 14:51

Ennyi volt: már nem Peter Stöger irányítja Bolláékat – hivatalos

Európa-konferencialiga
2025.11.28. 13:25

Vb 2026: az irániak nem utaznak el a sorsolásra

Foci vb 2026
2025.11.28. 12:07

Sallai kétmeccses eltiltást kapott, nem játszik a Fenerbahce ellen

Légiósok
2025.11.28. 10:46

A török lapok szerint a Fenerbahce edzője eltaktikázta magát a Ferencváros ellen

Európa-liga
2025.11.28. 08:34

Fontos meccsekről marad le sérülés miatt az FC Barcelona támadója

Spanyol labdarúgás
2025.11.27. 16:10

„Néha reggel nem volt kedve edzeni” – Ronaldinhóról beszélt a korábbi MTK-edző

Spanyol labdarúgás
2025.11.26. 18:32
Ezek is érdekelhetik