Barcelona: Nagyon izgalmas a helyzet – Xavi

2021.11.04. 13:50
null
Xavi elmondta, elképesztő lenne, ha a Barcelonának dolgozhatna (Fotó: AFP)
A jelenleg a katari al-Szadd labdarúgóit edző Xavi Hernández bízik abban, hogy hamarosan lezárulnak a tárgyalások jelenlegi klubja, valamint az FC Barcelona között – írja az MTI.

 

„A két együttes egyezkedik egymással, de nem tudom, ez hogyan fog végződni. Nagyon izgalmas a helyzet” – mondta a katalán TV3 csatornának a Barcelona korábbi középpályása.

„Pozitívan állok hozzá, bízom abban, hogy megszületik a mindenki számára megfelelő megoldás, és megegyezésre jutnak a felek. Mindkét klub tisztában van a helyzetemmel, elképesztő lenne a Barcelonánál dolgozni” – fejezte ki szándékát egyértelműen a 41 éves tréner.

Az al-Szadd ugyanakkor közleményében jelezte, bár nagyon örülnek a barcelonai vezetők látogatásának – Dohában már több tárgyalás és munkaebéd is lezajlott –, egyértelmű céljuk, hogy továbbra is Xavi maradjon az együttes vezetőedzője. A csapat kilenc forduló után három ponttal vezeti a katari bajnokságot.

A katalánok kispadjáról múlt csütörtökön menesztették a holland Ronald Koemant, azóta a megbízott Sergi Barjuán irányításával a bajnokságban az Alavés ellen 1–1-es döntetlent játszott, a Bajnokok Ligájában a Dinamo Kijev otthonában pedig 1–0-ra győzött az együttes.

Legfrissebb hírek

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
3 órája

Királyi összeomlás – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 23:10

Robert Lewandowski az idény végén távozik a Barcelonától – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 13:33

Marca: 99.9 százalék, hogy Mourinho lesz a Real Madrid új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 23:08

Dupla Tízes: mennie kellene Péreznek? – így ment tönkre minden a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 18:18

90 millió euró évente – Lewandowski ennyiért választhatja Szaúd-Arábiát

Spanyol labdarúgás
2026.05.14. 10:45

Nem lesz meg a 100 pontos bajnokság a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2026.05.13. 23:15

Az ezredforduló óta a Barcelona uralja a La Ligát

Spanyol labdarúgás
2026.05.12. 07:12
Ezek is érdekelhetik