Atléti: az MU és a Liverpool is elhappolná a Barca kiszemeltjét – sajtóhír

D. Á.D. Á.
2021.07.20. 16:11
null
Továbbra is bizonytalan Saúl sorsa (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United és Liverpool is szívesen tudná soraiban az Atlético Madrid középpályását, Saúl Níguezt – írja az As.

 

Már korábban beszámoltunk arról, hogy az Atlético Madrid eladná a spanyol középpályást, miután szerződtette az argentin De Pault. Eddig leginkább arról lehetett hallani, hogy az FC Barcelonával jöhet létre az üzlet – a madridiak Saúlt, a katalánok Griezmannt adnák cserébe, ám egyelőre nem sikerült megállapodni a feleknek, hiszen a Barca pénzt is szeretne látni a középpályás mellé.

Saúl Níguez egy spanyol lap szerint azt mondta az őt éltető és maradásra bírni akaró AM-szurkolók egyikének: „Engem már kirúgtak innen, ember!”.

Most úgy tűnik, a két angol óriás, a Manchester United és a Liverpool is beszáll a versenybe. Jürgen Klopp együttese Georginio Wijnaldum távozása óta keres egy belső középpályást, s a 26 éves játékossal pótolná a hollandot.

Az Atléti állítólag már 40 millió euróért cserébe szívesen elengedné Saúlt annak ellenére, hogy még mindig öt év hátravan a szerződéséből.

Saúl 337 alkalommal lépett pályára a madridi csapatban, s spanyol bajnoknak, Király-kupa-győztesnek és Európa-liga-győztesnek is mondhatja magát.

 


 

Legfrissebb hírek

A Barcelona a Basel, a Real Madrid a Schalke ellen aratott sima győzelmet

Minden más foci
33 perce

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
Tegnap, 12:24

Az Atlético Madrid átigazolta a Tottenhamtől Cristian Romerót

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 12:01

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.14. 19:06

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 18:29

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.13. 11:48

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
2026.08.12. 22:42

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.08.12. 16:02