La Liga: Bármelyik bajnokságban tudnék jól játszani – Jan Oblak

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.04.30. 13:14
null
Oblak nem tudja, hogy mit hoz a jövő, de most arra koncentrál, hogy a sérülések elkerüljék (Fotó: AFP)
Nem zárja ki a távozás lehetőségét Jan Oblak, az Atlético Madrid kapusa – derült ki Guillem Balague spanyol újságíró legújabb podcast-adásából. A beszélgetésből kiderült, hogy a szlovén labdarúgó úgy érzi, bármelyik nagy bajnokságban megállná a helyét.

„Erős csapatok játszanak a Premier League-ben, talán a legerősebbek. Azonban úgy gondolom, hogy végül az dönt, hogy mit kér tőled az edző, akinek az utasításaira hallgatsz, hiszen egy vagy a pályán lévők közül. A pályán az összes játékos így gondolkozik, teljesen mindegy, hogy melyik bajnokságban játszol” – mondta az interjúban a kapus.

Jan Oblaktól az adás közben azt is megkérdezte Guillem Balague, hogy eltudná-e képzelni, hogy egyszer a Premier League-ben játsszon.

„Nem tudom, hogy mit hoz a jövő, de biztos vagyok benne, hogy bármelyik bajnokságban jól tudnék játszani. Sosem tudhatod, hogy mit hoz a jövő.”

A 28 éves futballista mindezek mellett elmondta, hogy már hét éve a spanyol bajnokságban játszik, még mindig fiatal, de nem tudja, hogy mit hoz számára a következő pár év. A legfontosabbnak azt tartja, hogy a sérülések elkerüljék, de nem zárja ki a távozás lehetőségét.

Az Atlético Madrid kapusának még két év van hátra a szerződéséből, s rendelkezik egy 118 millió eurós kivásárlási záradékkal. Ez azt jelenti, hogy a vevőjelölteknek a kapusok között világrekordot jelentő összeget kellene kifizetniük – ezt a rekordot jelenleg Kepa Arrizabalaga tartja, aki 80 millió euróért cserébe igazolt az Athletic Bilbaótól a Chelsea-hez.

Jan Oblak az összes sorozatot figyelembe véve 298 alkalommal lépett pályára az Atlético Madridban, amiből 157-et kapott gól nélkül hozott le. Az itt eltöltött hét éve alatt nyert már Spanyol Szuperkupát, Európa-ligát, és európai Szuperkupát is a csapattal, valamint négyszer a La Liga év kapusa címet is megkapta.

Legfrissebb hírek

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
10 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
10 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
12 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
16 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
17 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
19 órája

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
21 órája

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11
Ezek is érdekelhetik