Barcelona: ettől féltek, Ansu Fati négy hónapig nem játszhat – hivatalos

M. D.M. D.
2020.11.09. 17:03
null
Ansu Fati körülbelül négy hónapig nem játszhat (Fotó: AFP)
Négy hónapig nem játszhat a térdműtéten áteső Ansu Fati, az FC Barcelona 18 éves labdarúgója, aki a Real Betis elleni szombati bajnoki mérkőzésen sérült meg – jelentette be a katalán klub a hivatalos honlapján.

 

A fiatal szélsőnek a bal térde belső oldalán található meniszkusza sérült meg Aissza Mandi belépője nyomán a 31. percben, az eset miatt tizenegyest rúghatott a Barca.

Vasárnap estére kiderült, hogy a klub orvosai a konzervatív kezelés helyett a műtét mellett döntöttek, ekkor már lehetett sejteni, hogy Ansu Fatira hosszú kihagyás vár, de a hivatalos bejelentés ettől még vélhetően mellbe vágta a Barca-drukkereket: a spanyol válogatott támadó felépülési idejét négy hónapra becsülik a katalán klubnál.

Ansu Fati így értelemszerűen kihagyja a Ferencváros elleni decemberi Bajnokok Ligája-csoportmérkőzést is a Puskás Arénában, és legközelebb március tájékán léphet ismét pályára.

A 18 esztendős futballista sérülésével sajtóhírek szerint megnőtt az esélye, hogy Ousmane Dembélét a télen nem adja el a Barcelona – noha a francia szélső egyelőre nem nyitott 2022 nyarán lejáró szerződésének meghosszabbítására –, valamint annak is, hogy januárban ismét kísérletet tesz a klub Memphis Depay megvásárlására.

Ansu Fati ebben az idényben tíz tétmérkőzésen öt gólt szerzett és négy gólpasszt adott a Barcelonában, betalált az el Clásicón és az FTC elleni első BL-meccsen is.


Legfrissebb hírek

Dani Ceballos távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 20:35

A Como 60 milliót fizet Nico Pazért, de a Real Madrid nem mond le a támadóról – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 18:21

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

„Valóra akarom váltani az álmom” – Álvarez menne a Barcába, az Atlético viszont megtiltja neki

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 01:39

As: nem kezdték jól a vb-t a Barcelona-játékosok

Foci vb 2026
2026.06.19. 19:27

A La Masia kertjében pihen Kubala szobra, de visszakerül a Camp Nou elé

Spanyol labdarúgás
2026.06.18. 09:25

A Real Madrid szerződést hosszabbított Rüdigerrel

Spanyol labdarúgás
2026.06.16. 12:40

Diego Maradona és Lionel Messi aláírt meze is látható Kecskeméten

Spanyol labdarúgás
2026.06.16. 09:19
Ezek is érdekelhetik