Barcelona: Víctor Valdés visszatért a klubhoz – hivatalos

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.07.19. 17:42
null
Víctor Valdés öt év után ismét a Barcelona kötelékében (Fotó: FC Barcelona)
Öt év után edzőként tér vissza az FC Barcelonához a klub korábbi legendás kapusa, Víctor Valdés, aki az U19-es csapat irányítását veszi át. A 37 esztendős szakember egy plusz egy éves szerződést kötött a Barcelonával – számolt be róla a katalán egyesület a hivatalos honlapján.

 

Víctor Valdés tavaly májusban szerezte meg az UEFA A- és B-licences edzői képesítését, az előző idényben a Moratalaz U19-es együttesénél dolgozott.

A korábbi kiváló kapus játékos-pályafutása során 12 év alatt mindenkinél több, 539 mérkőzésen védte a Barcelona kapuját. Ötször nyerte el a spanyol bajnokság legjobb kapusának járó Zamora-díjat, a csapattal többek között három Bajnokok Ligája- és hat spanyol bajnoki címet szerzett.

A katalánoktól 2014-ben távozott, utána védett a Manchester Unitedben, a Standard Liege-ben és a Middlesbrough-ban is, a profi futballtól 2018 januárjában vonult vissza.

FC Barcelona on Twitter

A legend returns to FC Barcelona Welcome home, Víctor! #ForçaBarça https://t.co/BuqslCAziU



Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Elhalasztotta a Camp Nouba való visszatérést a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.18. 20:00
Ezek is érdekelhetik