La Liga: a következő idénytől nem lesznek hétfői mérkőzések

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.03.01. 17:01
A Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) beszünteti az élvonalban (La Liga) a hétfő esti mérkőzéseket a következő szezontól.

„A jövőben nem lesznek hétfői mérkőzések, a következő szezontól szombaton és vasárnap rendezik a bajnokikat” – írta Twitteren az RFEF elnöke, Luis Rubiales. A hétfői találkozók ellen hosszú ideje tiltakoztak a drukkerek, erre utalva Rubiales úgy fogalmazott: „az üzlet fontos, ám a szurkolók még fontosabbak.”„A jövőben nem lesznek hétfői mérkőzések, a következő szezontól szombaton és vasárnap rendezik a bajnokikat” – írta Twitteren az RFEF elnöke, Luis Rubiales. A hétfői találkozók ellen hosszú ideje tiltakoztak a drukkerek, erre utalva Rubiales úgy fogalmazott: „az üzlet fontos, ám a szurkolók még fontosabbak.”

A spanyol élvonalban 2010 óta rendeztek hétfői meccseket, s bár a televíziós nézettség nagy volt, a helyszíni nézőszámban csökkenést tapasztaltak.

Egy hónappal ezelőtt az Alavés fanatikusai tiltakoztak a Levante elleni hazai mérkőzésük előtt, s csak öt perccel a kezdőrúgás után mentek be a stadionba. Majd egy csoport koporsót vitt be, míg egy kifeszített molinón a „modern labdarúgás haláláról” emlékeztek meg.

Rubiales elárulta, a pénteki találkozók eltörléséről is folynak tárgyalások.

„Meglátjuk, mi lesz a pénteki összecsapásokkal, talán találunk olyan megoldást, amely mindenkinek megfelel” – mondta az RFEF első embere.



Az európai kupasorozatokban szereplő nagy klubcsapatoknak – mint amilyen a bajnoki címvédő FC Barcelona, a Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid, az Európa-liga nyertes Atlético Madrid, vagy a Sevilla – nem kell pénteken és hétfőn pályára lépniük. Így viszont más együttesek aránytalanul sok találkozót játszottak ezeken a napokon, így például az Athletic Bilbao, amely idénybeli 25 bajnokijából nyolcszor mérkőzött hétfői játéknapon.

Legfrissebb hírek

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik