Barca: „Szeretem ezt a klubot” – Umtiti gólöröme mindent elárul

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.05. 18:10
null
Samuel Umtiti a gólja utáni gesztusával egyértelművé tette, szeret a Barcelonában játszani (Fotók: AFP)
Mint ismert, az FC Barcelona hazai pályán 4–1-re legyőzte az AS Romát a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. A házigazdák második találatához a katalán csapat játékosai közül Samuel Umtitinek volt a legtöbb köze, aki gólörömével jelezte, jól érzi magát Barcelonában, és nem gondol a távozásra – majd ezt a meccs utáni nyilatkozatában is nyomatékosította.

A spanyol sportsajtóban az utóbbi hetekben állandó témát szolgáltat a francia válogatott középhátvéd jövője. Umtiti szerződése 2021-ben jár le Barcelonában, de a kivásárlási ára „csak” 60 millió euró – nála csak Denis Suárez (50) vihető olcsóbban a Barca keretéből –, amelyet a Manchester United és a Manchester City is kifizetne. A 24 éves védő szívesen hosszabbítana, ám kilencmillió eurós fizetési igényét sokallja a klub, így hosszú tárgyalássorozatra lehet számítani.

„A gólörömömmel arra akartam utalni, hogy szeretem ezt a klubot. Ehhez nincs mit hozzáfűznöm” – szögezte le Umtiti.

„Csak a játékkal foglalkozom, és arra koncentrálok, hogy a legjobbamat nyújtsam. A sajtóban rengeteg dolgot írnak. Van, ami igaz, van, ami hamis, de én arra fókuszálok, hogy továbbra is a tőlem elvárt szinten játsszak” – tette hozzá a kameruni születésű középhátvéd, aki nemrégiben elismerte, vannak ajánlatai más kluboktól.

 

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
FC Barcelona (spanyol)–AS Roma (olasz) 4–1 (1–0)
Barcelona, Camp Nou, 90 106 néző. V: Makkelie (holland)
BARCELONA: Ter Stegen – Semedo, Piqué, Umtiti, Alba – S. Roberto (A. Gomes, 83.), Rakitic, Busquets (Paulinho, 66.), Iniesta (D. Suárez, 85.) – Messi, L. Suárez. Vezetőedző: Ernesto Valverde
ROMA: Alisson – B. Peres, Fazio, Manolasz, Kolarov – Pellegrini (Gonalons, 60.), De Rossi (Defrel, 77.), Strootman – Florenzi (El Shaarawy, 72.), Dzeko, Perotti. Vezetőedző: Eusebio Di Francesco
Gólszerzők: De Rossi 38. – öngól, Manolasz 55. – öngól, Piqué 59., L. Suárez 87., ill. Dzeko 80.

Legfrissebb hírek

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
9 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 23:00

A Villarreal elleni rangadón menetelhet tovább a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 10:00

A Barcelona az utolsó negyedórában harcolta ki a továbbjutást a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2025.12.16. 23:22

Nagy hajrával nyert a Valencia a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.16. 23:18

Raphinha döntött, a Barcelona legyőzte az Osasunát

Spanyol labdarúgás
2025.12.13. 20:26

Nagyot hajrázva nyert a címvédő Fenerbahce a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.12. 23:03

Vezetett a Frankfurt, de Koundé duplájával a Barcelona győzött

Bajnokok Ligája
2025.12.09. 22:59
Ezek is érdekelhetik