Barcelona: ketten Londonba mehetnek; régi ismerős térhet vissza

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.12.29. 13:31
A spanyol élvonalbeli Barcelona január 1-jétől ismét szerződtethet labdarúgókat, hiszen lejár a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) eltiltása. Sajtóhírek szerint Luis Enrique vezetőedző első számú kiszemeltje Denis Suárez, a Villarreal 21 éves támadója lesz a téli átigazolási időszakban, az angol első osztályú Arsenal és Tottenham pedig januárban elcsábítana két fiatal játékost a katalánoktól.

Mint ismert, a 2016-os esztendő első napjától kezdve immár Arda Turan és Aleix Vidal is pályára léphet tétmérkőzésen a Barcelonában. Mindkét játékos a nyáron csatlakozott a gránátvörös-kékekhez, ám a FIFA-eltiltás miatt a Barca csak január 4-étől válthatja ki játékengedélyüket. A spanyol sajtó szerint Luis Enrique további erősítést tervez.

A katalánokkal idén öt trófeát szerző vezetőedző kívánságlistáján három jelölt szerepelt a támadósor megerősítése érdekében. A Celta Vigóban remekelő Nolito és az osztrák Red Bull Salzburgban pazar teljesítményt nyújtó Jonathan Soriano érkezésére azonban kevés az esély – pedig Luis Enrique mindkettejükkel dolgozott már együtt. A Sport úgy tudja, a Barca így Denis Suárez iránt érdeklődik erőteljesebben, aki korábban a Barcelona B-csapatában szerepelt, és az előző idényt a Sevillában töltötte kölcsönben.

A 21 esztendős korosztályos válogatott támadó a nyáron a Villarrealba szerződött, az ősszel tizenkilenc tétmeccsen háromszor volt eredményes, és hét gólpasszt adott. A Barca az idény végén hárommillió euróért visszavásárolhatja a galíciai származású játékost, a Sport napilap azonban úgy tudja, Suárez már a télen visszatérhet Barcelonába. A Marca szerint ez esetben a Barcának többet, körülbelül 4.5 millió eurót kellene fizetnie, a Sport pedig azt írja, a Villarreal emellett húsz százalékot kér Suárez esetleges későbbi klubváltásának az árából.

A katalán sportnapilap azt is megemlíti, hogy januárban két játékos távozhat a Barcából. Az Arsenal hatmillió euróért szerződtetné Sergi Sampert, a Barca 20 éves tehetségét, akinek kivásárlási ára viszont 12 millió euró. A Tottenham pedig a 20 esztendős Sandro Ramírez iránt érdeklődik, aki 18 találkozón kapott lehetőséget az ősszel Luis Enriquétől – többnyire csereként. Állítólag Sandro szóban megegyezett a londoni együttessel, a vételára tizennégymillió euró körül lehet.

Legfrissebb hírek

A Barcelona nem vásárolja meg Rashford játékjogát – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 20:20

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 12:27

„Nem igaz!" – máris cáfolják, hogy Haaland a Real Madridba igazolna

Spanyol labdarúgás
2026.06.04. 11:04

Csütörtökön nagy bejelentést tesz a Real Madrid elnöke – megnevezi, kit igazol le biztosan

Spanyol labdarúgás
2026.06.03. 09:27

A Konferencialiga döntősétől érkezett a Villarreal új vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.01. 12:51

Szabó Vilmos: Nem számítottunk ekkora sikerre a BL-döntő kapcsán

Bajnokok Ligája
2026.06.01. 12:04

Budapesti BL-döntő: rekordot döntött a magyar légiközlekedés

Bajnokok Ligája
2026.06.01. 08:26

A PSG-t öt, az Arsenalt három játékos képviseli a BL-idény álomcsapatában

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 18:34
Ezek is érdekelhetik