Barca: a hátvéd MU-mezbe öltözhet, Puyol lehet az üzlet kulcsa

2015.11.24. 11:22
Carles Puyol, az FC Barcelona 2014-ben visszavonult legendás csapatkapitánya új karrierbe kezdett, játékosügynök lett. Első ügyfele a katalán sztárcsapat játékosa, Marc Bartra.

A saját nevelésű középhátvéd a nyáron közel állt egy átigazoláshoz, végül maradt a Barcelonánál, annak ellenére, hogy kevés játéklehetőséghez jutott a triplázással véget érő 2014–2015-ös szezonban. Állítólag több Premier League- és Serie A-klub is szívesen látta volna a soraiban, de a Bayern Münchent irányító Pep Guardiola is érdeklődött Bartra iránt, aki akkor 12 millió euró körüli összegért megszerezhető lett volna.

„Az értem érkezett ajánlatok kétségeket ébresztettek bennem, de olyan edzővel, mint Luis Enrique, egy év alatt bármi megtörténhet. Minden játékos szeretne pályára lépni a nagy meccseken, ám ez a Barcelonában rettentő nehéz” – mondta még a nyáron Bartra.

A játékos a nyáron hűségéről biztosította a klubot, de a 2015–2016-os idényben is inkább a padot koptatja, mintsem a pályán bizonyít. A mostani kiírásban eddig háromszor volt kezdő spanyol bajnokin a Barcelonában, Piqué, Mascherano, Vermaelen és Mathieu mögött kevés esélye van az állandó játéklehetőségre. A Real Madrid elleni mérkőzésen már a keretben sem volt ott.

Bartra a közelmúltban megvált ügynökétől, Mágico Díaztól, képviseletét a jövőben Carles Puyol látja el.

A katalán Mundo Deportivo szerint jelenleg a Manchester United erősen érdeklődik Bartra szolgálatai iránt, Puyol ráadásul kiváló kapcsolatot ápol az angol klub menedzserével, a korábban a Barcelonát is irányító Louis van Gaallal.

Legfrissebb hírek

„Valóra akarom váltani az álmom” – Álvarez menne a Barcába, az Atlético viszont megtiltja neki

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 01:39

As: nem kezdték jól a vb-t a Barcelona-játékosok

Foci vb 2026
2026.06.19. 19:27

A La Masia kertjében pihen Kubala szobra, de visszakerül a Camp Nou elé

Spanyol labdarúgás
2026.06.18. 09:25

Diego Maradona és Lionel Messi aláírt meze is látható Kecskeméten

Spanyol labdarúgás
2026.06.16. 09:19

Negyedik lett a Veszprém az ifi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.06.14. 11:42

A Barcelona nem vásárolja meg Rashford játékjogát – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 20:20

A Barcelona bejelentette az angol vb-kerettag szerződtetését

Spanyol labdarúgás
2026.05.29. 21:32

Anthony Gordon közel 70 millió fontért igazolhat Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.05.28. 10:00
Ezek is érdekelhetik