Barca: „Talán kinevetnek...” A. Turan közhelye nem közhely

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.10. 16:18
null
Rengeteg török újságíró érkezett Arda Turan bemutatására (Fotó: FC Barcelona)
Az FC Barcelona pénteken hivatalosan is bemutatta a szurkolóknak legújabb szerzeményét, az Atlético Madridtól 34 millió euróért szerződtetett Arda Turant.  

A török középpályás előbb aláírta ötéves szerződését a katalán klubbal, beszélgetett a sajtó képviselőivel, majd új munkaruhájába öltözött, hogy találkozzon azzal a nagyjából tízezer szurkolóval, aki péntek délelőtt kilátogatott a Camp Nouba. A játékos mezszáma egyelőre nem ismert, de ez a kérdés annyira nem is égető, hiszen a klub eltiltása miatt 2016 januárjáig nem léphet pályára új csapatában.



Első Barcelona-játékosként adott sajtótájékoztatóján Arda Turan elmondta, több klub is érdeklődött iránta, de amint hallott a katalánok érdeklődéséről, más csapat nem jöhetett szóba.

„A lehető leghamarabb alá akartam írni, hiszen itt játszani számomra egy valóra vált álom. Akik gyerekkorom óta ismernek tudják, mindig ebben a csapatban akartam játszani. Egy teljesen új játékrendszer része leszek, de be fogok épülni. Nem lesz könnyű, de remélem gond nélkül fog menni” – nyilatkozta a török.

Egy érdekességre itt érdemes megállni. Ezernyi labdarúgó elmondta már új klubjában, hogy „egy álom vált valóra.” Szinte kötelező a mondat, de Arda Turan esetében valódi súlya van. 2011-ben, még a Galatasaray játékosaként így nyilatkozott: „Nagy álmaim vannak. Lehet, hogy kinevetnek, de a legnagyobb vágyam, hogy egyszer a Barcelona játékosa legyek.”

Nos, az álmok tényleg valóra válnak, ha az ember keményen dolgozik érte és a szerencse sem kerüli el.

Négy éve attól félt, hogy kinevetik. Most ő mosolyog... (Fotó: Reuters)
Négy éve attól félt, hogy kinevetik. Most ő mosolyog... (Fotó: Reuters)

A középpályás továbbá azt is lemondta, hogy kölcsönadása nem került szóba, a következő fél évben minden erejével a beilleszkedésre fog koncentrálni. „Remélem ez a hat hónap gyorsan elrepül és minél előbb a csapat segítségére lehetek a pályán" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Az FC Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
2026.07.01. 10:10

„Valóra akarom váltani az álmom” – Álvarez menne a Barcába, az Atlético viszont megtiltja neki

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 01:39

As: nem kezdték jól a vb-t a Barcelona-játékosok

Foci vb 2026
2026.06.19. 19:27

A La Masia kertjében pihen Kubala szobra, de visszakerül a Camp Nou elé

Spanyol labdarúgás
2026.06.18. 09:25

Diego Maradona és Lionel Messi aláírt meze is látható Kecskeméten

Spanyol labdarúgás
2026.06.16. 09:19

Negyedik lett a Veszprém az ifi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.06.14. 11:42

A Barcelona nem vásárolja meg Rashford játékjogát – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 20:20

A Barcelona bejelentette az angol vb-kerettag szerződtetését

Spanyol labdarúgás
2026.05.29. 21:32
Ezek is érdekelhetik