Barca: Nem kell ide új középhátvéd - Josep Bartra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.03. 14:47
Hiába a nagy nyári felhajtás, Marc Bartra édesapja, Josep azt nyilatkozta a katalán rádióban, hogy a Barcelona teljesen fölöslegesen keres középhátvédnek komoly nemzetközi tapasztalattal bíró labdarúgót. Fia majd megoldja a feladatot.

„A Barcának nem kell középső védőt szerződtetnie – mondta Josep Bartra, majd magyarázattal is szolgált. – Ha Marc már korábban megkapta volna a lehetőséget, ő akkor is képes lett volna erre a teljesítményre. Ő most azért dolgozik, hogy kezdőként minél több játékperchez jusson.”

A 22 éves védő eddig epizodista volt az első keretben, Carles Puyol és Javier Mascherano sérülésével azonban megkapta a bizalmat Gerardo Martinótól, és jelenleg ő Gerard Piqué párja a védelem tengelyében. Korábban Éric Abidal is szerepelt középhátvédként, de ő már nem kerettag, Sergio Busquest maradt a középpályán, Alex Song maradt a kispadon, hogy a korábbi beugrókat említsük.

Mascherano peches sérülése után – a csapattárs, Busquets talpalt be a lábába – a Real Sociedad elleni bajnoki 35. percében szállt be, azt követően az Almería ellen már végig a pályán lehetett, miként a Celtic elleni keddi BL-meccsen is.

Bartra egyébként 2010. február 14-én, az Atlético elleni 21-es vereség során mutatkozott be a spanyol élvonalban, a most zajló szezonig azonban mindösszesen 12 bajnokin játszhatott
Legfrissebb hírek

Lamine Yamal: Mindig sokat beszélnek mindenről, ami velem történik, de nagyon boldog vagyok

Spanyol labdarúgás
2026.09.02. 18:01

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
2026.08.31. 23:35

Az Arsenal centerét szerződteti a Barcelona – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.30. 15:38

Az FC Barcelona Raphinha és Fermín López góljával megverte a Bilbaót

Spanyol labdarúgás
2026.08.27. 23:02

Világbajnoki ezüstérmes kapust szerződtetett a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.27. 12:10

„Nincs ok aggodalomra” – az FC Barcelona közleményt adott ki Gaviról

Spanyol labdarúgás
2026.08.24. 14:59

Gavi miatt aggódik, Raphinhát dicséri, Baldét nem küldte el – Flick a Barca-henger után

Spanyol labdarúgás
2026.08.24. 10:38

Fermín López és Raphinha is duplázott, utóbbi Julián Álvareznek is üzent

Spanyol labdarúgás
2026.08.23. 23:27