Real Madrid: Lass, Gago és Pedro León is Angliába tart - sajtóhír

2011.08.25. 18:10
Címkék
A spanyol Marca értesülései szerint a Real Madrid három labdarúgója is az angol élvonalba tart, név szerint Fernando Gago, Lassana Diarra és Pedro León is a Premier League-ben köthet ki.

José Mourinho, a királyi gárda vezetőedzője a nyár folyamán többször elmondta, nem számít a fent említett három futballistára, akiket ennek megfelelően nem is játszatott a felkészülési meccseken.

Hármójuk közül Lassana Diarra távozására van a legtöbb esély, a francia védekező középpályásért ugyanis a Tottenham komoly érdeklődést mutatott az elmúlt hetekben. Állítólag 12 millió euró ellenében a blancók elengedik a néhány éve még Claude Makélélé utódaként emlegetett Diarrát a londoni klubhoz.

Az előző szezonban (részben sérülése miatt) mindössze négy bajnokin pályára lépő Fernando Gagót korábban a Boca Juniorsszal hozták szóba (olyannyira, hogy az argentin klub be is nevezte őt a bajnokságra), ám most úgy tűnik, a BL-induló Manchester City is szívesen látná soraiban a 25 éves középpályást. A hírek szerint Gagóért nagyjából tízmillió eurót kérnek Madridban, ám a szegénynek nem éppen nevezhető City ötnél többet nem akar a transzferre szánni.

Pedro León többször elmondta, meg akarja győzni José Mourinhót arról, hogy helye van a spanyol fővárosi csapatban, ám a portugál tréner hajthatatlannak tűnik. A Real spanyol futballistájáért a Bogdán Ádámot is foglalkoztató Bolton jelentkezett be legutóbb, bár állítólag még a Valencia és a Getafe is versenyben van.

Szűk egy héttel az átigazolási időszak lejárta előtt még mindig sok lezáratlan kérdés van tehát a Real háza táján, bár ha abból indulunk ki, hogy Rafael van der Vaart a 2010-es nyári átigazolási időszak utolsó napján igazolt épp a Premier League-ben szereplő Tottenhamhez, akkor talán ez a néhány nap még soknak is tűnhet a Madridból távozni kívánók számára.

Legfrissebb hírek

Szűcs Tamás szerint ütőképes marad a bronzéremre hajtó Loki

Labdarúgó NB I
1 perce

Vívás: Spiesz Anna a nyolcaddöntőig jutott a kardozók incshoni GP-viadalán

Egyéb egyéni
55 perce

Jó úton járunk, de szemléletváltás kell a fejlődéshez – Szarvas Alexandra látja, mire lenne szükség a magyar női futball felzárkóztatásához

Képes Sport
1 órája

A CSM Bucuresti szakosztályokat zár be, de közben a dolgozóinak ingyen utazást kínál a budapesti final fourra

Kézilabda
1 órája

NHL: kitart a lendület, a Carolina sima győzelemmel kezdte a rájátszás második körét

Amerikai sportok
1 órája

NBA: a Philadelphia történelmi fordítással kiejtette a Bostont

Amerikai sportok
2 órája

Három magyarral hajt a BL-ért a Liverpool Manchesterben

Angol labdarúgás
2 órája

Gazdagéknak a 2–0, Messiéknek a 3–0 is kevés volt a pontszerzéshez

Légiósok
3 órája
Ezek is érdekelhetik