Spanyolország: a világbajnokok átvették az Asztúria Hercege-díjat

2010.10.23. 01:00
Vicente del Bosque szövetségi kapitány és a világbajnok spanyol válogatott tíz tagja ma ünnepélyes keretek között átvette az Asztúria Hercege-díjat Oviedóban.

Az ibériai Nobel-díjként számon tartott elismerés átadását Luis Aragonés is a helyszínen tekintette meg, és Del Bosque a színpadra hívta elődjét – akitől sok kritikát kapott a világbajnokság alatt is –, hogy ő is rajta legyen a díjazottakról készült fotókon.

„Nem rivalizálunk Luisszal, egyszerűen csak véleményt cserélünk. Megkerestem, mert ő is megérdemli ezt az elismerést. Sosem volt köztünk veszekedés, csak más volt a véleményünk néhány dologról. Soha nem volt problémánk egymással" – mondta Del Bosque.  

„Megható pillanat volt, nem felejtem el a képet, ahogy Luis Del Bosquéval áll ott. Luis megérdemelte, hogy itt legyen. Ha valaki megváltoztatta a labdarúgásunkat, akkor az ő volt" – jelentette ki a sérüléssel bajlódó Xavi, aki egyedül képviselte a Barcelonát az ünnepségen.

A díjátadón a katalánok középpályása mellett Pepe Reina, Sergio Ramos, Jesús Navas, Juan Manuel Mata, Javi Martínez, Carlos Marchena, Fernando Llorente, Joan Capdevila és Iker Casillas vett részt.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:55

Vb 2030: a spanyol sportminiszter szerint a döntőt Spanyolországban kell megrendezni

Foci vb 2026
2026.08.06. 16:43

„Hatvan év óta az első angol vagyok, aki vb-aranyat fog” – Cucurella odaadta az érmét a postásnak

Foci vb 2026
2026.08.02. 13:31

A mentális gondokkal küzdő valenciai „Cápa”, aki eldöntötte a vb-finálét – a Ferran Torres-portré

Foci vb 2026
2026.08.01. 10:24

Marc Cucurella megszabadult híres hajkoronájától – videó

Spanyol labdarúgás
2026.07.30. 09:54

A FIFA fegyelmi eljárást indított az argentin szövetség ellen

Foci vb 2026
2026.07.29. 21:45

A Real Madrid 1.22 milliárd eurós bevétellel rekordot döntött

Spanyol labdarúgás
2026.07.28. 20:37

Cucurella tartotta a szavát: Luis de la Fuente arcképét tetováltatta magára

Foci vb 2026
2026.07.28. 17:12