Barcelona: Rafael Márquez még nem tudja, hol folytatja

Vágólapra másolva!
2010.07.31. 20:56
Búcsút vett a Barcelona szurkolóitól Rafael Márquez, akivel – a mai hivatalos bejelentés szerint – szerződést bontott a katalán klub.

A mexikói válogatott védő munkáját először Sandro Rosell köszönte meg, aki egy emlékplakettet is átnyújtott a játékosnak a sajtótájékoztatón.

Az eseményen jelen volt Josep Guardiola vezetőedző és Carles Puyol csapatkapitány is.

„A mögöttünk hagyott szezonban kevesebb lehetőséget kaptam, mint amennyit szerettem volna. Lejárt az időm a Barcelonánál, de még játszani szeretnék. A búcsú általában szomorú, de elégedetten távozom, mivel sok címet nyertem itt. Szívesen vonultam volna vissza a Barcától, de nem így alakultak a dolgok. Egyelőre nem tudom, mi lesz a jövőm. Több lehetőséget is mérlegelnem kell" – mondta Márquez.

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
15 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
16 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
21 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
21 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21
Ezek is érdekelhetik